álomszerződés

2019.03.20. 14:00

Még soha nem kerestek ennyit a baseballal

Az észak-amerikai profi baseball-liga (MLB), s egyúttal a kontinens négy nagy profi bajnoksága történetének legnagyobb összegű szerződésében állapodott meg a Los Angeles Angels sztárjátékosával, Mike Trouttal, aki 12 évre 432 millió dollárért ír alá eddigi együtteséhez.

Forrás: AFP / GETTY IMAGES NORTH AMERICA

Fotó: Jeff Gross

A 27 éves Trout az új megállapodás értelmében

évi 36 millió dollárt fog keresni,

s ezzel megelőzi a kereseti örökrangsort eddig vezető, ugyancsak baseballos Zack Greinkét, akinek szezononként 34,4 millió dollárt fizet az Arizona Diamondbacks.

Az Angels ezzel tulajdonképpen karrierje végéig magához láncolta Troutot, aki 2030-ig az együttes játékosa marad.

A támadásban és védekezésben is stabilan kiemelkedő játékot produkáló baseballos 2011-ben került a ligába. Eddigi 1065 mérkőzésén 30 százalék fölötti ütésátlagot produkált, s 240 hazafutást ütött, 2014-ben és 2016-ban ő lett az MLB legértékesebb játékosa (MVP).

Borítókép: Mike Trout nagyon sok millióért csúszkálhat tovább az Angelsben

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában