nhl

2019.05.06. 09:16

A hetedik meccs dönt a Dallas és a St. Louis párharcáról

A vendég St. Louis Blues vasárnap 4-1-re győzött a Dallas Stars ellen, így a két csapat párharcáról a hetedik mérkőzés dönt majd Missouriban, az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) nyugati főcsoport-elődöntőjében.

A hat kisbüntetést hozó első harmadban a vendégek már a 63. másodpercben megszerezték a vezetést, de a 12. percben emberelőnyből egyenlítettek a házigazdák. A második felvonás hajrájában ismét előnyhöz jutott a Blues, amely a záró játékrész közepén 33 mp alatt két góllal eldöntötte a találkozót. A vendégek a most zajló rájátszásban 12 fellépésükön már 18 gólt szereztek a harmadik harmadban.

A párharcban most mindkét csapatnak egy-egy hazai és két-két idegenbeli sikere van.

A továbbjutásról döntő ütközetet kedden – magyar idő szerint szerda hajnalban – rendezik St. Louisban. A Blues a playoffban hat idegenbeli találkozóján ötször nyert, viszont hat hazai mérkőzésén csak kétszer győzött. A két együttes három évvel ezelőtt ugyancsak a rájátszás második körében találkozott egymással, és 3-3-as állás után a hetedik összecsapás hozott végső döntést: akkor a Blues 6-1-re nyert Dallasban.

Eredmény, főcsoport-elődöntő:

Nyugati főcsoport:

Dallas Stars-St. Louis Blues 1-4

Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-3.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában