Tour de France

2019.07.06. 19:01

Mike Teunissen nyerte a Tour első szakaszát

A 26 éves holland versenyző először ünnepelhetett szakaszsikert Grand Tour-viadalon.

Dutch rider Mike Teunissen (C) celebrates his best sprinter's green jersey on the podium of the first stage of the 106th edition of the Tour de France cycling race between Brussels and Brussels, Belgium, on July 6, 2019. (Photo by Marco Bertorello / AFP)

Forrás: AFP

Fotó: Marco Bertorello

A holland Mike Teunissen nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny első szakaszát szombaton.

A 106. francia körverseny nyitó szakasza Brüsszelből indult, és 194,5 kilométer megtétele után ott is ért véget. Az etapon egy harmadik és egy negyedik kategóriás emelkedő, valamint egy gyorsasági részhajrá várt a mezőnyre.

A lassú rajtnál Christian Prudhomme versenyigazgató kocsijában ott volt Eddy Merckx, minden idők egyik legeredményesebb kerékpárosa, aki ötven éve, 1969-ben nyerte meg először a francia körversenyt, amelyen később még négyszer diadalmaskodott.

Az éles rajt után négyfős szökevénycsoport tekert el, benne az olimpiai bajnok Greg van Avermaettal. A belga versenyző elvitte a harmadik kategóriás emelkedőt – ezzel ő lesz a pöttyös trikó első viselője -, majd visszacsorgott a mezőnybe. Három társát pedig – bár három perc feletti előnyük is volt – hetven kilométerrel a cél előtt befogták.

A gyorsasági részhajrát a pontverseny hatszoros győztese, a szlovák Peter Sagan vitte el.

Az utolsó hatvan kilométerre bátor egyedüli szökésre vállalkozott a francia Stéphane Rossetto, ám utolérték a záró tíz kilométerre fordulva. Az összetett esélyesek közül a dán Jakob Fuglsang esett az utolsó húsz kilométeren belül, és a jobb könyöke sérült meg, majd a cél előtt 1,6 kilométerrel egy nagyobb bukás szakította szét a sprintervonatokat. Ez legkevésbé Mike Teunissent zavarta meg: a Jumbo-Visma holland bringása a hajrában centikkel előzte meg Sagant. Harmadikként az ausztrál Caleb Ewan ért célba.

A 26 éves Teunnisen először ünnepelhetett szakaszsikert Grand Tour-viadalon. Ő öltheti magára az Atomiumot mintázó egyedi sárga trikót a vasárnapi brüsszeli csapatidőfutamon: a 27,6 kilométeres etap a Királyi palotától rajtol és az Atomiumnál zárul. A mezőny összesen 3460 kilométert teljesít a július 28-i párizsi befutóig.

Eredmény:

1. szakasz, Brüsszel-Brüsszel, 194,5 km:

1. Mike Teunissen (holland, Jumbo-Visma) 4:22:47 óra

2. Peter Sagan (szlovák, Bora-Hangsrohe) azonos idővel

3. Caleb Ewan (ausztrál, Lotto-Soudal) a. i.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában