nhl

2019.11.28. 09:12

Az edzőváltás óta menetel a Toronto

Edzőváltása óta sorozatban harmadik sikerét aratta a Toronto Maple Leafs az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szerdai játéknapján.

A kanadai együttes – amióta Mike Babcock helyett egy hete Sheldon Keefe irányítja – harmadszor lépett jégre, mindig idegenben, ezúttal pedig Detroitban aratott fölényes, 6-0-s győzelmet. A 3. percben már 2-0 volt az állás, két hátvéd góllal. Tyson Barrie az edzőcserét követően megszakítás nélkül harmadik összecsapáson talált be – ilyen bravúrra 2006 óta nem volt példa torontói védőtől -, előtte pedig 59 lövéséből egyszer sem volt eredményes. A 10. percben 3-0 lett, ezen gól előtt Jamie Howard kapus lábsérülést szenvedett. Cseréje, a korábbi torontói Jonathan Bernier viszont betegen volt kénytelen beállni. Ő sem segíthetett: a második harmad elején közel hat perc alatt háromszor mattolták, különösen William Nylander találata volt szép, a svéd csatár kétszer „dekázott” a koronggal, és úgy lőtt gólt a levegőből.

A dán Frederik Andersen 25 védéssel járult hozzá a diadalhoz, és NHL-pályafutása során 17. alkalommal nem kapott gólt. A Toronto – amely egyszer sem volt emberhátrányban Detroitban – a féltucat találattal és 54 kapura lövéssel idénybeli legjobb teljesítményét mutatta fel. A Red Wings egymást követő hét meccsen kapott ki.

A Pittsburgh Penguins úgy nyert 8-6-ra a vendég Vancouver Canucks ellen, hogy két harmad után még 4-2-es hátrányban volt. Jevgenyij Malkin két góllal és három gólpasszal, azaz öt ponttal volt a mezőny legjobbja, míg csapattársa, Jake Guentzel 2+2-vel zárt.

A játéknap új eredményei:

Nashville Predators-Vegas Golden Knights 3-4, hosszabbítás után

Arizona Coyotes-Anaheim Ducks 4-3, szétlövés után

Colorado Avalanche-Edmonton Oilers 4-1

Los Angeles Kings-New York Islanders 4-1

San Jose Sharks-Winnipeg Jets 1-5

Korábban közölt eredmények:

Buffalo Sabres-Calgary Flames 2-3, hosszabbítás után

Ottawa Senators-Boston Bruins 1-2

Detroit Red Wings-Toronto Maple Leafs 0-6

Tampa Bay Lightning-St. Louis Blues 3-4

New York Rangers-Carolina Hurricanes 3-2

Pittsburgh Penguins-Vancouver Canucks 8-6

Washington Capitals-Florida Panthers 4-3

Columbus Blue Jackets-Philadelphia Flyers 2-3

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában