óvintézkedések

2020.02.18. 13:49

Megerősített biztosítás mellett játszák az Európa-liga mérkőzést

A kiemelt kockázat oka, hogy Club Brugge-Manchester United szurkolóinak egy része négy éve összecsapott egymással.

Megerősített biztosítás mellett rendezik meg csütörtökön a kiemelt kockázatúnak minősített Club Brugge-Manchester United Európa-liga mérkőzést.

A bruges-i rendőrség különböző óvintézkedéseket vezetett be annak megelőzésére, hogy a két klub vehemensebb szurkolói összetűzésbe kerüljenek. Az illetékesek 1500 angol drukker érkezésére számítanak a nyolcaddöntőbe jutásért sorra kerülő párharc első felvonására.

Az előzmény négy és fél évre nyúlik vissza: 2015 augusztusában a Bajnokok Ligája selejtezőjében találkozott a két együttes és a szurkolók egy része összecsapott egymással.

A városi rendőrség felvette a kapcsolatot a helyi tömegközlekedési vállalattal és a taxitársaságokkal, és kérte őket: igyekezzenek elérni, hogy a hazai és a vendégszurkolók ne keveredjenek egymással. Ugyancsak a különleges intézkedések közé tartozik, hogy a stadion egy kilométeres körzetében, valamint a belváros néhány negyedében a vendéglátóhelyeken nem szolgálnak majd fel italokat üvegpohárban.

A helyi illetékesek azzal számolnak, hogy az angol szurkolók Bruges belvárosában töltik majd a mérkőzés éjszakáját, ezért a rendőrség megerősített létszámban lesz jelen, és rendszeres ellenőrzéseket végez a stadionhoz vezető utcákban.

Négy és fél éve az MU kettős győzelemmel múlta felül belga ellenfelét, s ezzel a főtáblára jutott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában