vizsgálat

2020.04.08. 18:00

Az atléták estek át leggyakrabban doppingteszten

Az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) az év első negyedében a legtöbb ellenőrző vizsgálatot az orosz atléták körében hajtotta végre.

A RUSADA összegzése nem szól róla, hogy szakemberei találtak-e pozitív esetet, csupán azt rögzíti, hogy

az olimpiai sportágakat képviselő hazai sportolóknál januártól március végéig 457 tesztet végeztek.

A vizsgáltak sorában a második helyet a súlyemelők foglalják el 119 mintavétellel, a harmadikak pedig a kajak-kenu képviselői (81). A legtöbbször ellenőrzöttek közül a TASZSZ hírügynökség még a sílövőket és síversenyzőket (58), továbbá az úszókat (56) említette meg.

A kontroll alá vontak „háziversenyét” két atléta nyerte: mind

Szergej Sirobokovnak, a 20 kilométeres gyaloglás 2017-es vb-ezüstérmesének, mind pedig Konsztantyin Plohotnyikovnak, az 1500 méter idei fedett pályás orosz bajnokának hat alkalommal kellett doppingmintát adnia.

Az Orosz Atlétikai Szövetség hétfőn jelentette be, hogy nem lehetnek válogatottak azok a versenyzők, akik korábban doppingvétséget követtek el. A közlés szerint

a tilalom azokra a sportolókra vonatkozik, akiket 2015 novemberétől számítva eltiltottak már egyszer, illetve olyan edzőkkel dolgoztak együtt, akiket ugyanettől a dátumtól számítva megbüntettek már.

Az orosz atléták 2015 vége óta nem vehetnek részt a nagy nemzetközi versenyeken – csak egyéni elbírálás után semlegesként -, miután a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) akkor nyilvánosságra hozott vizsgálati jelentésében megállapította, hogy Oroszországban átfogó doppingolás zajlott. Egy évvel később a WADA által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság arra a következtetésre jutott, hogy Oroszországban a doppingot állami támogatással, rendszerszintűen alkalmazták. Az orosz sportolók a 2016-os riói olimpián még elkerülték a teljes kizárást, a 2018-as phjongcshangi téli játékokról ugyanakkor már kitiltották Oroszországot, a WADA tavaly decemberben pedig a laboratóriumi eredmények manipulálása miatt négy évre eltiltotta Oroszországot az olimpiai és világbajnoki részvételtől.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában