ökölvívás

2020.04.29. 21:29

Az év végén bokszolhat Fury és Wilder

Október 3-a helyett valamikor az év utolsó két hónapjában csaphat össze a ringben egymással harmadik alkalommal is a Boksz Világtanács (WBC) brit nehézsúlyú világbajnoka, Tyson Fury és az amerikai Deontay Wilder a londoni Daily Mirror közlése szerint.

A lap az új időpontként november vagy december hónapokat megjelölő promóterre, Bob Arumra hivatkozva adott hírt az újabb halasztásról, s okként ismét a koronavírus-járványt jelölte meg.

A 31 éves Fury februárban a hetedik menetben kiütéssel győzte le 34 esztendős, akkori világbajnok riválisát azok után, hogy kettejük első mérkőzésén, 2018 decemberében döntetlen született.

Az esetleges harmadik találkozó lehetőségét az előző meccsük szerződésébe belevették a felek, és mivel a vesztes Wilder kihívta Furyt, így következhet az újabb összecsapás.

Ezt a mérkőzést eredetileg július 18-ra tervezték, majd októberre halasztották tovább.

Korábban Fury azt nyilatkozta, karrierje akkor lenne teljes, ha találkozhatna honfitársával, a jelenleg három vb-övet (WBA, IBF, WBO) birtokló Anthony Joshuával,

erre a meccsre azonban még várni kell, mivel utóbbi a bolgár Kubrat Pulev ellen lép szorítóba, jelen állás szerint június 20-án.

Ha mindkét brit öklöző megvédi vb-címeit és egymással is megmérkőzik, Lennox Lewis óta először lehet a királykategóriának vitathatatlan – vagyis minden nagy bokszszervezet által elismert – világbajnoka.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában