2020.05.24. 09:44
Két újabb pozitív teszt lett az angoloknál
Két klub egy-egy tagjának lett pozitív a koronavírustesztje az újabb ellenőrzések során a labdarúgó Premier League-ben.
A PL játékosai kedd óta edzhetnek kis csoportokban, az újrakezdés előtt,
vasárnap és hétfőn elvégzett vizsgálatok során három klubból hat személynél mutatták ki a vírust, így jelenleg nyolc pozitív esetnél tartanak.
Az első körben 748 ellenőrzést végeztek el, azóta pedig a liga közlése szerint
kedden, csütörtökön és pénteken összesen 996 játékost és klubalkalmazottat teszteltek, s ezekből kettő zárult pozitív eredménnyel.
Az érintettek hét napra házikaranténba kerülnek. A PL – ahogy korábban – ezúttal sem közölte, konkrétan kikről van szó. Időközben azonban kiderült, hogy Adrian Mariappa, a Watford játékosa, valamint a klub két stábtagja, továbbá Ian Woan, a Burnley másodedzője köztük van. Rajtuk kívül házikaranténban tölti a kötelező egy hetet Nigel Pearson vezetőedző közlése szerint a Watford további két futballistája, mert közvetlen kapcsolatba kerültek a pozitív tesztet produkálókkal.
Vasárnap a Bournemouth közleményben jelezte, hogy a két újabb pozitív eredmény közül az egyik az ő játékosáé, de nevet nem említett, ugyanakkor hangsúlyozta: a szigorú szabályok betartásának köszönhetően az edzőpálya továbbra is biztonságos munkakörnyezet a futballisták és a háttérszemélyzet számára egyaránt.
Az angol bajnokságot, amely eredetileg május 17-én zárult volna, márciusban függesztették fel a világjárvány miatt, de a brit kormány a hónap elején megnyitotta a lehetőséget a profi sport újraindulásához. Zárt kapus mérkőzésekkel így a PL is folytatódhat, a tervek szerint júniusban, a csapatoknak még kilenc-tíz mérkőzésük van hátra.
Újabb teszteléseket hétfőre és keddre terveznek. A húsz PL-klub szerdán egyeztet arról, hogy elkezdődhetnek-e a normális csapatedzések.
Forrás: MTI
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg
- Május elsejétől az egészségügyi és a szociális intézményekben sem kötelező a maszkhasználat