2020.08.05. 08:52
Megrendezik a műkorcsolyázók Grand Prix-versenyeit
A koronavírus-járvány miatt a versenyeken csak a hazai és a rendező országban készülő külföldi korcsolyázók léphetnek majd jégre, valamint olyan sportolók, akiknek a hazájára nincs beutazási korlátozás érvényben az adott GP-állomáson.
A nemzetközi szövetség (ISU) úgy döntött, megrendezik a műkorcsolyázók idei Grand Prix-versenyeit, de elsősorban hazai sportolók vehetnek majd részt rajtuk.
Az ISU közleménye szerint a hagyományosan októberben és novemberben zajló sorozat mind a hat állomása marad a versenynaptárban, a GP-döntő sorsáról azonban még nem született döntés. A szervezet jelezte, hogy mind a hat rendező, az amerikai, a kanadai, a francia, az orosz, a kínai és a japán szövetség véleményét kikérte előzetesen a GP-ről, és az ő javaslatukat hagyta most jóvá.
A koronavírus-járvány miatt a versenyeken csak a hazai és a rendező országban készülő külföldi korcsolyázók léphetnek majd jégre, valamint olyan sportolók, akiknek a hazájára nincs beutazási korlátozás érvényben az adott GP-állomáson.
A GP-döntőt az eredeti kiírás szerint decemberben Pekingben tartanák, ám egyelőre kérdéses a sorsa. Ugyanakkor a versenyre nem vonatkozik a Kínában bevezetett nemzetközi eseményekre kiadott, év végéig szóló tiltás, mivel a finálé a 2022-es pekingi téli olimpia tesztversenyének is számítana egyben.
Forrás: MTI
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg