6-0-ás siker

2020.11.18. 09:48

A terv szerint alakult minden a spanyol kapitány szerint

Luis Enrique, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csapatának minden tagját dicsérte a németek ellen aratott kiütéses, 6-0-ás sikert követően, amivel együttese megnyerte csoportját a Nemzetek Ligájában, és bejutott a jövő októberi négyes döntőbe.

Fotós: AFP

„Ez a győzelem minden játékosé, még azoké is, akik nem léptek pályára” – mondta a sevillai találkozót követően a szakember.

„Igazságtalan lenne bárkit is külön kiemelni, mert ahhoz, hogy az egész pályán nyomás alatt tartottunk egy olyan válogatottat, mint a német, minden futballistánkra szükség volt” – tette hozzá.

A szakvezető arról is beszélt, hogy a sorozat korábbi meccseivel ellentétben ezúttal minden összejött nekik, és megérdemelten végeztek az élen a kvartettben.

„Ez egy olyan este volt, amely nagyon ritka, amikor minden úgy alakul, ahogy elterveztük. A futballistáink mindannyian fel voltak tüzelve, és mindent jól csináltak. Ez történik, amikor az egyéni képességek és a hozzáállás együtt van” – mondta lelkesen a szakember.

„Szerintem egyszer sem érdemeltünk vereséget ebben a sorozatban. Szereztünk 13 gólt a hat mérkőzésen és csupán hármat kaptunk, a számok magukért beszélnek.”

A spanyol együttes hét pontot veszített a csoportban, miután Ukrajnában kikapott, míg szombaton Svájcban 1-1-re végzett úgy, hogy számos helyzet mellett két büntetőt is kihagyott. A németekkel a keddi 6-0-t megelőzően döntetlent játszottak Sergio Ramosék idegenben.

Forrás: MTI

Borítókép: Luis Enrique gratulál Ferran Torres-nek 2020. november 17-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!