nba

2021.02.15. 08:19

Nagyon rossz napot zárt a Lakers

A címvédő Los Angeles Lakers simán, 17 ponttal kikapott a Denver Nuggets vendégeként vasárnap az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA).

A kaliforniai együttes hét győzelem után először szenvedett vereséget, ráadásul egyik sztárját, Anthony Davist a második negyedben Achilles-sérülés miatt elveszítette. Addig szoros volt az állás, ám az utolsó percekben a Nuggets ellépett a Lakerstől és a nagyszünetre 12 pontos előnyt épített ki, a második félidőben pedig nem engedte vissza a vendégeket. Davis az előző két találkozót éppen Achilles-ín gyulladásának pihentetése miatt hagyta ki, az egyelőre nem derült ki, mennyire súlyos a sérülése.

A keleti második Milwaukee Bucks meglepő vereséget szenvedett Oklahoma Cityben, a nyugaton utolsó előtti Thunder vendégeként. A találkozó hullámzó játékot hozott, a hazaiak a második negyed végére elhúztak, a vendégek azonban a harmadik negyedben egyenlíteni tudtak. Az utolsó szakasz végig szoros volt, fél perccel a vége előtt csupán két pont volt a két csapat között, a meccset pedig Justin Jackson 15 másodperccel a végső dudaszó előtt dobott hármasa döntötte el. A házigazdáknál a 22 pontos Jackson volt a legjobb, míg a vendégeknél Jannisz Antetokunmpo tripla duplával (24 pont, 17 lepattanó, 10 gólpassz) zárt.

Remek meccset játszott egymással a Portland Trail Blazers és a Dallas Mavericks is. Az oregoni csata az utolsó pillanatokig izgalmas volt, fél perccel a vége előtt még döntetlen állt az eredményjelzőn, ám Damian Lillard triplájával a hazaiak kerültek előnybe, hárompontos fórjukat pedig meg tudták őrizni, miután a vendégek szlovén sztárja, Luka Doncic öt másodperccel a vége előtt elhibázta hárompontos kísérletét.

Lillard végig nagyszerűen játszott, 34 pontot és 11 gólpasszt ért el, ám Doncic még nála is eredményesebb volt, 44 ponttal és 9 gólpasszal fejezte be a mérkőzést.

Eredmények:

Denver Nuggets–Los Angeles Lakers 122–105

Sacramento Kings–Memphis Grizzlies 110–124

Los Angeles Clippers–Cleveland Cavaliers 128–111

Phoenix Suns–Orlando Magic 109–90

Oklahoma City Thunder–Milwaukee Bucks 114–109

Toronto Raptors–Minnesota Timberwolves 112–116

Charlotte Hornets–San Antonio Spurs 110–122

Detroit Pistons–New Orleans Pelicans 123–112

Dallas Mavericks–Portland Trail Blazers 118–121

Washington Wizards–Boston Celtics 104–91

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában