Vb-selejtező

2021.03.22. 16:35

Az olaszokkal játszik a magyar női kézilabda-válogatott

Az olimpiai résztvevő magyar női kézilabda-válogatott Olaszországgal találkozik a decemberi, spanyolországi világbajnokság áprilisi selejtezőjében.

A párharcok első mérkőzéseit április 16-17-én, a visszavágókat április 20-21-én rendezik. A hétfői, bécsi sorsoláson azt is eldőlt, hogy a magyar együttes az első találkozót hazai pályán, a visszavágót idegenben játssza.

A magyar és az olasz nemzeti csapat eddig öt alkalommal találkozott, és az összes meccset a magyarok nyerték. Nem ez az első eset, amikor világbajnoki selejtezőn összekerült a két válogatott: az 1997-es németországi tornára éppen az olaszok elleni kettős győzelemmel jutott ki a magyar együttes.

Az idei lesz az első világbajnokság, amelyen az 1997 óta megszokott 24 helyett immár 32 csapat vesz részt. A tornának december 2-19. között Granollers, Barcelona, Llíria, Castellón és Torrevieja ad otthont.

A 25. női vb-n összesen 16 európai válogatott szerepelhet. A házigazda spanyolok, a címvédő hollandok, továbbá a tavaly decemberi Európa-bajnokságon elődöntős horvátok, dánok, franciák és norvégok már tagjai a mezőnynek. Ázsiából hat, Afrikából négy, Dél- és Közép-Amerikából három, Észak-Amerikából és a Karibi-térségből egy, Óceániából pedig szintén egy csapat jut majd ki a tornára. A nemzetközi szövetség fenntart egy vagy két szabadkártyát, attól függően, hogy valamelyik óceániai válogatott az Ázsia-bajnokságról kvalifikál-e a világbajnokságra.

Az európai selejtező párosításai:

Magyarország-Olaszország

Törökország-Oroszország

Csehország-Svájc

Szlovénia-Izland

Szlovákia-Szerbia

Ukrajna-Svédország

Ausztria-Lengyelország

Románia – Észak-Macedónia

Portugália-Németország

Montenegró-Fehéroroszország

A párharcok győztesei jutnak ki a világbajnokságra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában