Ország-világ

2021.03.13. 17:40

Kézilabda BL: kettős győzelemmel negyeddöntős a címvédő Győr

A címvédő Győri Audi ETO KC házigazdaként 32-28-ra nyert a német SG BBM Bietigheim ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szombati visszavágóján, így kettős győzelemmel jutott tovább.

A győriek a BL-ben rekordot jelentő 53 mérkőzésből álló, 2018 januárja óta tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhetnek. Ebben az időszakban 46 győzelem és hét döntetlen a mérlegük. A negyeddöntőben a Ferencvárossal vagy a montenegrói Buducnost Podgoricával találkoznak.

A vendégek csupán tíz mezőnyjátékossal érkeztek a visszavágóra, ami a Győr múlt vasárnapi 37-20-as idegenbeli sikere miatt már csak formalitás volt.

A hazai csapat remekül kezdett (5-1), majd jelentős előnye tudatában némileg kiengedett, támadásban és védekezésben is pontatlanabbá vált. Ezt gyors ellenakciókkal használták ki a motiváltabbnak tűnő németek, Kim Naidziniavicius és Xenia Smits vezérletével 9-8-ra felzárkóztak, és a szünetben is csak háromgólos hátrányban voltak.

Az ETO kézben tartotta az első félidőt, de szellős védekezése miatt szokatlanul sok gólt kapott.

A győriek norvég kapusa, a csereként beállt Silje Solberg három védéssel mutatkozott be a második félidő elején, erre alapozva csapata megduplázta a különbséget (24-18). A folytatásban felváltva estek a gólok, Solberg további bravúrokat mutatott be, csapata ezúttal is magabiztosan nyert, a Bietigheim pedig – az első mérkőzéssel ellentétben – most tisztesen helyt állt.

A mezőny legeredményesebb játékosa Naidziniavicius volt hét góllal, Amelie Berger hat, a győriek közül Estelle Nze Minko szintén hat, Veronica Kristiansen öt találattal zárt. Silje Solberg nyolc védéssel járult hozzá a sikerhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában