pénzdíjas versenyek

2021.10.26. 08:11

Ilyen se volt még: színaranyból készült érmekért küzdenek a vb-n!

Ilyen sem volt még, a vasárnap megkezdődött belgrádi ökölvívó-világbajnokságon 2,6 millió dollár pénzdíjat osztanak ki, az aranyérmesek a nekik járó 100 ezer dollár mellé pedig 250 grammos, színarany érmet vehetnek át! Válogatottunk tagjai sajnos erről még csak nem is álmodozhatnak, a mieinktől már az bravúr lenne, ha valaki eljutna a negyeddöntőig. Decemberben a rövid pályás úszó-vb-n viszont borítékolhatóan már versenyzőinknek is szép summát utalnak majd.

Forrás: AIBA / Twitter

Mondani sem kell, hogy a profi sportokban őrült pénzek mozognak, időben közeli példánál és a boksznál maradva a brit Tyson Fury hozzávetőleg tízmillió dollárt kasszírozhatott, miután a hó elején a WBC nehézsúlyú címmeccsén a 11. menetben kiütötte a kihívó, korábbi bajnok amerikai Deontay Wildert. A vesztesnek nagyjából nyolcmillió juthatott; azért kell kerekítenünk és becsülnünk, mert a gázsi egy része a televíziós közvetítések fizető nézőitől befolyt összeg (pay-per-view) – írja a Magyar Nemzet.

Teniszben a szeptemberi US Openről már centre pontosan megmondhatjuk, hogy 57,462 millió dollár volt az összdíjazás, s a férfi és a női egyes győztese egyaránt 2,5 millió dollárt kapott, éppen a dupláját annak, mint ami a döntő vesztesének a markát ütötte. (A férfiak fináléjában az orosz Danyiil Medvegyev a szerb Novak Djokovicsot, a nőknél a meglepetéstinik csatájában a brit Emma Raducanu a kanadai Leylah Fernandezt gyűrte le.)

We are taking her HOMEEE❤️??? pic.twitter.com/L6P52UFpAm

A klasszikus sportágak „amatőr” – ha még használhatjuk egyáltalán ezt a szót – világbajnokságain a fent említett összegekhez képest jellemzően jelképes a pénzdíjazás, ha egyáltalán van. Atlétikában van, és itt azért nem is kevés: a legutóbbi, 2019-es dohai vb-re 7,53 millió dollár lett feldobva, az egyéni számokban a dobogósok 60, 30 és 20 ezer dollárt kaptak. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) pedig a nyáron bejelentette, hogy a következő két szabadtéri világbajnokság, a jövő évi eugene-i és a 2023-as budapesti vb pénzdíját egymillió dollárral megemeli.

A WA elnöke, a legendás középtávfutó Sebastian Coe némi malíciával közölhette, hogy ezt az oroszokra kirótt büntetésből fedezik. Mint ismert, a nemzetközi szövetség az oroszokat a doppingmanipulációk miatt ötmillió dollár befizetésére kötelezte.

Milák Kristóf és Fucsovics Márton

A legutóbbi vizes világbajnokságon, 2019-ben Kvangdzsuban 5 847 800 dollár volt a pénzdíj, és ehhez még jött bónusz, a világcsúcsokért 30 ezer dollár járt, s itt az aranyra 20 ezret fizettek. Milák Kristóf – aki 200 méter pillangón világcsúccsal győzött, 100 méter pillangón pedig negyedik lett, 56 ezer dollárt keresett. Visszakanyarodva a teniszhez, a viszonyítás végett: Fucsovics Márton idén az első körben, a 128 között kiesett a US Openen, ám ez is 75 ezer dollárt hozott neki – ahogy mondani szokás, más kávéház…

Michael Phelps' 200m butterfly world record has been broken by 19-year-old Kristof Milak.

Az év végi rövid pályás úszó-vb-n, Abu-Dzabiban már 50 ezer dollárt ér a világcsúcs, az arany „csak” 15 ezret, az összdíjazás 2,8 millió dollár lesz. Jó eséllyel Milák, Hosszú Katinka és Kapás Boglárka is vízbe csobban majd, s a mieink borítékolhatóan nem üres zsebbel jönnek haza.

Júniusban a cselgáncsozók budapesti olimpiai kvalifikációs viadalán a kvóták mellett nem elhanyagolhatóan kerek egymillió dollárt osztottak ki, amiből csak a dobogósok részesültek. Az egyéni versenyben az arany mellé 20 000 dollár járt, az ezüstérmesek 12 000, a bronzérmesek – köztük Tóth Krisztián – 6400 dollárt kaptak, ezenfelül pedig a Nemzetközi Judoszövetség az érmes versenyzők edzőinek átutalta az említett összegek negyedét, ami kétségkívül kuriózum a jutalmazásokban.

Vezekel az AIBA a bűnei miatt

S most a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (AIBA) is kirukkolt olyasvalamivel, amire felkaptuk a fejünket. A vasárnap megkezdődött belgrádi világbajnokságon a győzteseknek színaranyból készült 250 grammos medálokat akasztanak a nyakukba! (Ezek törtaranyként is megérnek mintegy 3,7 millió forintot.) Látványos világbajnoki övek készültek, a készpénzt illetően pedig az aranyérmesek 100 ezer dollárral, a döntő vesztesei 50 ezerrel, a bronzérmesek 25 ezerrel gazdagodnak; következésképpen az összdíjazás 2,6 millió dollár. Az AIBA deklarálta, hogy minden idők legsikeresebb világbajnokságát akarja tető alá hozni, s vezekel a közelmúltban elkövetett bűnei miatt is.

A megnyitóünnepségnek is megadták a módját:

Moments of the open ceremony of AIBA Men’s World Boxing Championships? pic.twitter.com/KiPPxAZTHh

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság régóta elégedetlen az AIBA irányításával, a pénzügyeinek kezelésével és a machinált bíráskodással, s a tavaly decemberben megválasztott új elnöke, az orosz Umar Kremljov a lényeges változtatások és a NOB-bal való kapcsolatok rendezésének jelszavával lépett hivatalba.

Ezért dolgozik a szervezet főtitkári posztjára került olimpiai és világbajnokunk, Kovács „Kokó” István is.

A NOB azonban szeptember végi újabb intelmében kifogásolta, hogy az AIBA-nál nincs előrelépés a kívánatos reformok végrehajtásában, és megint kilátásba helyezte, hogy az ökölvívás kikerülhet a 2024-es párizsi olimpia programjából. Egy példaértékű, sikeres világbajnokság kétségkívül segíthet a reputáció helyreállításában.

Szerény magyar remények

Ökölvívóink már régóta adósak a jó eredményekkel. A tokiói olimpiára egyetlen versenyzőnk szerzett kvótát, Gálos Roland az 57 kg-ban, de már az első mérkőzésén a 16 közé jutásért kikapott, így kiesett. A 26 éves bunyós be is fejezte az amatőr pályafutását, a profik között folytatja.

A belgrádi világbajnokságra tíz főből álló magyar csapat utazott el, s Bertók Róbert szövetségi kapitány elsősorban Bernáth Attilát (51 kg), Csóka Nándort (54 kg), Kovács Richárdot (63,5 kg) és Hámori Ádámot (86 kg) tartja esélyesnek arra, hogy eljusson legalább a negyeddöntőig. Csapatunk többi tagja: Veres Roland (60 kg), Fodor Milán (67 kg), Kozák László (71 kg), Mester Soma (75 kg), Kovács Pál (80 kg) és Fehér Koppány (+92 kg).

A kick-boxban Európa-bajnok Veres ökölvívásban most szerepel az első világversenyén. Fodor hétfő éjjel a 32 közé jutásért egyhangú pontozással kikapott a mexikói Marco Hernández Álvidreztől. Kedden Bernáth Attila az ír Sean Mari, Mester Soma a trinidadi Aaron Price, Kovács Pál az észt Stiven Aas ellen lép szorítóba. A szerb fővárosban zajló férfi vb-re 88 országból 511 bokszoló nevezett.

Borítókép: Díjak a belgrádi ökölvívó világbajnokságon: aranyérmek és bajnoki öv

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában