Következmény

2022.03.02. 15:18

A Haas istálló orosz versenyzője nem indulhat a Brit Nagydíjon

A Brit Autósport Szövetség az ukrajnai háború miatt nem engedélyezi, hogy Nyikita Mazepin, a Haas istálló orosz versenyzője rajthoz álljon az idei Forma-1-es Brit Nagydíjon.

 

A szigetország sportági szövetsége ezt szerdán jelentette be, miután a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kedden közölte, hogy az orosz és a fehérorosz versenyzőket nem zárja ki az általa szervezett sorozatokból, ám a pilóták csak semlegesként, a FIA zászlaja alatt indulhatnak a futamokon.

 

Az F1-es Brit Nagydíjat július 3-án rendezik Silverstone-ban.

 

"Az orosz és a fehérorosz szövetség által kiadott licencekkel rendelkező versenyzők és hivatalos személyek nem vehetnek részt semmilyen Nagy-Britanniában sorra kerülő autósport-rendezvényen" - írta közleményében a brit szövetség. Hozzátette, a döntést "a brit kormánnyal, valamint a nemzeti sportági szövetségekkel folytatott konzultáció eredményeként" hozta meg, "egyoldalú válaszként" az Ukrajnában kialakult krízishelyzetre.

 

A Forma-1-es világbajnoki idény március 20-án kezdődik Bahreinben.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában