Bajnokok Ligája

2022.03.17. 09:16

Allegri: felesleges most beszélni, inkább csendben kell maradni

Massimiliano Allegri, a Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzője dühösen reagált azokra a megállapításokra, hogy számukra csalódás az egész szezon, miután szerdán búcsúztak a Bajnokok Ligájától.

A torinói együttes a sorozat nyolcaddöntőjében hazai környezetben 1-1-ről kezdte a Villarreal elleni visszavágót, de a spanyol vendégcsapat 3-0-s győzelme a kiesését jelentette.

Tudtam, hogy a kiesésünk esetén az emberek majd kudarcról beszélnek, de ez tisztességtelen

– mondta dühösen Allegri a mérkőzés után.

Realistának kell maradnunk, Európában tíz csapat van, amely a Juventus előtt jár. Ez nem szégyen, ez tény

– nyilatkozta.

Allegri elismerte: valóban illett volna továbbjutniuk a Villarreallal szemben, de ez messze nem volt könnyű feladat.

Felesleges most beszélni, inkább csendben kell maradnunk, és a bajnokságra valamint az Olasz Kupára fókuszálnunk, hátha megszerezhetünk egy hazai trófeát

– mondta.

 

Unai Emery, a Villarreal trénere korábbi csapataival háromszor bukott el a BL-nyolcaddöntőben: a Valenciával a 2010/11-es, majd a Paris Saint-Germainnel a 2016/17-es és a 2017/18-as idényben. A szakember ezúttal azt emelte ki, hogy sikerült megfelelő taktikát kitalálniuk, majd azt meg is valósítaniuk. Hozzátette: készültek arra, hogy lesznek nehéz pillanataik, a vezető góljukat büntetőből a 78. percben megszerző Gerard Morenóval kapcsolatban – aki négy perccel korábban csereként lépett pályára – pedig kiemelte, hogy csak a mérkőzésnek abban a pillanatában akarták pályára küldeni, amikor arra elérkezettnek látták az időt.

Bárki lesz a következő ellenfelünk, a maihoz hasonlóan kell szembenéznünk vele

– utalt a szerdai teljesítményükre és hozzáállásukra.

 

A Lille elleni kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel negyeddöntőbe jutott a szerdán vendégként 2-1-re jobbnak bizonyuló Chelsea is. Thomas Tuchel vezetőedző azt emelte ki, hogy a nehéz körülmények ellenére – amit az ukrajnai helyzet és abból fakadóan az orosz tulajdonos, Roman Abramovics elleni szankciók okoztak – megállták a helyüket. A címvédő együttes német trénere hozzátette: nemcsak a csapatra gondolt, hanem a klub összes alkalmazottjára. Az együttesnek Lőw Zsolt a másodedzője.

Szeretném, ha az a csapat lennénk, amellyel senki nem akar játszani

– mondta Tuchel a negyeddöntős sorsolásról, amelyben szerinte nehéz lesz a Chelsea fölé kerekedni.

A negyed- és az elődöntő sorsolását pénteken rendezik, a Chelsea és a Villarreal előtt nyolc közé jutott a Manchester City (angol), a Liverpool FC (angol), a Real Madrid (spanyol), az Atlético Madrid (spanyol), a Bayern München (német) és a Benfica (portugál).

Borítókép: Massimiliano Allegri, a Juventus vezetőedzője a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének Juventus–Villarreal visszavágó mérkőzésén Torinóban 2022. március 16-án. Fotó: MTI/AP/Antonio Calanni

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában