Forma-1

2022.04.10. 08:42

Leclerc rajt-cél győzelmet aratott az Ausztrál Nagydíjon

A Ferrari monacói sztárja növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén.

Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjon, és növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén.

A 24 éves Leclerc-nek ez pályafutása negyedik és az idénybeli második futamgyőzelme.

A Ferrari monacói sztárja mögött Sergio Pérez, a Red Bull mexikói pilótája ért célba másodikként, míg a harmadik helyen George Russell, a Mercedes brit versenyzője zárt.

Leclerc előnye az összetettben 38 pontra nőtt csapattársával, a melbourne-i futamot feladni kényszerülő spanyol Carlos Sainzzal szemben, és 46-ra a vb-címvédő holland Max Verstappenhez (Red Bull) képest, aki műszaki hiba miatt szintén kiállt.

A rajtot Leclerc mellett Pérez és a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton (Mercedes) kapta el kiemelkedően jól, az ötödik pozícióból startoló brit meg is kaparintotta a harmadik helyet az első kanyarban. Az élen Leclerc maradt, mögötte Verstappen és Hamilton száguldott a második és harmadik helyen. A mezőny középső részében küzdő Sainz a harmadik körben a sóderágyba csúszott, feladni kényszerült a viadalt, az autó mentésének idejére pedig a pályára hajtott a biztonsági autó. A Safety Car mindössze három kört töltött a mezőny előtt, majd folytatódhatott a száguldás. Az újraindítás gond nélkül lezajlott, az élen álló Leclerc-t Verstappen üldözte, míg Hamiltont a 9. körben Pérez magabiztosan megelőzte, így a mexikói visszavette a harmadik helyet.

A kerékcserék sorát Verstappen kezdte a 19. körben, egy körrel később pedig Pérez is új abroncsokat kapott. Az élről Leclerc csak a 22. körben állt ki friss gumikért, s ugyanígy tett Hamilton is. A 23. körben újra a pályára hajtott a biztonsági autó Sebastian Vettel (Aston Martin) kisebb balesete miatt, de három körrel később már folytatódhatott az éles verseny.

Az élen Leclerc, Verstappen, Russell volt a sorrend, rövidesen azonban Pérez megelőzte Russellt és feljött harmadiknak, hamarosan pedig már második volt, csapattársa, Verstappen ugyanis a 39. körben műszaki hiba miatt feladni kényszerült a versenyt.

A hajrá kezdetén tehát Leclerc, Pérez, Russell volt az első három sorrendje, ez a leintésig már nem változott. Hamilton negyedikként végzett, a hazai közönség előtt szereplő Daniel Ricciardo (McLaren) hatodik lett, az utolsó, 20. helyről startoló thaiföldi Alexander Albon (Williams) pedig végül a 10. helyen zárt és így egy világbajnoki pontot szerzett.

A szezon két hét múlva Imolában, az Emilia Romagna Nagydíjjal folytatódik.

 

Borítókép: Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője integet, miután megnyerte a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Ausztrál Nagydíjának időmérő edzését a melbourne-i pályán 2022. április 9-én. Fotó: MTI/EPA/AAP/Joel Carrett

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában