Bajnokok Ligája

2022.11.01. 11:04

A D csoportban még bárki révbe érhet

A végéhez ér a labdarúgó Bajnokok Ligájának a csoportköre - írja a Magyar Nemzet. A keddi játéknapon három csoportban kevés nyitott kérdés maradt, megvannak a továbbjutók, és egy kivétellel megvan a harmadik helyezett is, kik az Európa-ligában folytathatja majd a tavasszal. A D csoportban viszont még mind a négy csapat reménykedhet, bármelyikük továbbjuthat és kieshet.

Angel Correa, az Atlético Madrid játékosa leshelyzetből érvénytelen gólt lő a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében, a B csoport negyedik fordulójában játszott Atlético Madrid - Club Brugge mérkőzésen Madridban 2022. október 12-én

Forrás: MTI/AP

Fotós: Manu Fernández

A lap szerint, ha csak a továbbjutást nézzük, akkor sok izgalom nem maradt a Bajnokok Ligája csoportkörének az utolsó keddi játéknapjára. Az A, a B és a C csoportban ez már eldőlt, ebből a szempontból nem maradt nyitott kérdés, de a harmadik helyért is csak a B jelű négyesben megy még komolyan a harc. Itt a Porto fogadja az Atlético Madridot, előbbi a csoportelsőségre hajt, amihez a győzelmén kívül arra is szüksége van, hogy a Club Brugge ne nyerjen Leverkusenben, a spanyolok viszont előre már nem nézhetnek, hátra viszont muszáj neki. Ugyanis, ha vereséget szenved vagy ikszel Portugáliában, a Leverkusen viszont nyer, akkor Diego Simeone csapata szégyenszemre még az Európa-ligában sem folytathatja a nemzetközi szereplését.

A C csoportban már minden eldőlt, a Bayern München hibátlan teljesítménnyel már biztosan megnyerte a csoportot, az Internazionale sem jobb, sem rosszabb nem lehet másodiknál, így a két csapat tét nélküli meccset játszik egymással. A Barcelona előnye is behozhatatlan a harmadik helyen, ezért a cseh Viktoria Plzen csak azért hajthat a katalánok ellen, hogy ne pont nélkül fejezze be a nemzetközi kupaidényt. Az A csoportban gyakorlatilag kialakult a végső sorrend, kedden este a Liverpoolnak a Napolit, a Rangersnek az Ajaxot valószínűtlen különbséggel kellene legyőznie ahhoz, hogy megelőzze aktuális ellenfelét a tabellán.

A D csoport a kakukktojás, itt még semmi sem dőlt el, mind a négy csapat végezhet bármelyik helyen. A Sporting CP az Eintracht Frankfurtot, míg az Olympique Marseille a Tottenham Hotspurt látja vendégül. Az első helyen álló angol, illetve második helyezett portugál csapat számára a győzelem és a döntetlen egyaránt BL-nyolcaddöntőt ér, ellenben a német és a francia együttesnek csak a győzelem jelentené az üdvösséget.

Az Európa-liga-címvédő Frankfurt rossz főpróbát tartott, a szombati bajnokin otthon 2-1-re kikapott a Borussia Dortmundtól, de a portugál pontvadászatban a Sporting sem jutott ponthoz, miután az Aouca vendégeként 1-0-ra alulmaradt. A németeknek négymeccses győzelmi szériájuk szakadt meg ezzel, a portugálok viszont legutóbbi öt tétmeccsükön harmadszor szenvedtek vereséget, egy győzelem és egy döntetlen mellett.

A Tottenham szombaton lezárta hárommeccses nyeretlenségi sorozatát, a londoni alakulat a Bournemouth otthonában győzött a Premier League-ben 3-2-re. A Marseille közben megszakította hárommeccses pont nélküli sorozatát, de a Strasbourg vendégeként is csak döntetlenre futotta az erejéből (2-2).

Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. (utolsó) forduló

A csoport:
Liverpool FC (angol)–SSC Napoli (olasz) 21.00 (tv.: M4 Sport)
Rangers FC (skót)–AFC Ajax (holland) 21.00
az állás: 1. (továbbjutott) Napoli 15 pont, 2. (továbbjutott) Liverpool FC 12, 3. AFC Ajax 3, 4. Rangers FC 0

B csoport:
FC Porto (portugál)–Atlético Madrid (spanyol) 18.45 (Sport1)
Bayer Leverkusen (német)–Club Brugge (belga) 18.45
az állás: 1. (továbbjutott) Club Brugge 10, 2. (továbbjutott) FC Porto 9, 3. Atlético Madrid 5, 4. Bayer Leverkusen 4

C csoport:
Bayern München (német)–Internazionale (olasz) 21.00 (Sport1)
Viktoria Plzen (cseh)–FC Barcelona (spanyol) 21.00
az állás: 1. (továbbjutott) Bayern München 15 pont, 2. (továbbjutott) Internazionale 10, 3. FC Barcelona 4, 4. Viktoria Plzen 0

D csoport:
Sporting CP (portugál)–Eintracht Frankfurt (német) 21.00
Olympique Marseille (francia)–Tottenham Hotspur (angol) 21.00
az állás: 1. Tottenham Hotspur 8 pont, 2. Sporting CP 7 (7-7), 3. Eintracht Frankfurt 7 (5-7), 4. Olympique Marseille 6 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!