Labdarúgás-vb 2022

2022.11.05. 12:59

Klopp: ne kérjék a játékosokat arra, hogy a tiltakozás arcai legyenek

Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint egyszer és mindenkorra be kellene fejezni azt a gyakorlatot, hogy a játékosokat és szövetségi kapitányokat arra kérik, tiltakozzanak a katari világbajnokság, illetve a vendégmunkásokkal és emberi jogokkal kapcsolatos ottani problémák ellen – közölte az MTI.

Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzõje az angol labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában játszott Liverpool - Brighton mérkőzésen Liverpoolban 2022. október 1-jén

Forrás: MTI/EPA

Fotós: Peter Powell

A német tréner úgy fogalmazott: 

senki nem tett semmit, amikor az ázsiai ország 12 éve megkapta a rendezés jogát.

Katar hosszú ideje a kritikák kereszttüzében áll a vendégmunkások sanyarú, sokszor embertelen munkakörülményei miatt. A Guardian című brit lap tavaly februárban tett közzé egy elemzést, mely szerint 2010 óta 6500 dél-ázsiai munkás veszíthette életét építkezések közben, a munkavállalók nemzetközi érdekvédelmi szervezete pedig többször felhívta rá a figyelmet, hogy az ország nem közli a haláleseteket.

Katar jelezte, hogy dolgozik a munkavállalói jogok fejlesztésén, ugyanakkor a sajtóhíreket és vádakat visszautasította, ahogy az Amnesty International tavalyi jelentését is, mely szerint továbbra is dolgozók ezreit zsákmányolják ki az országban.

Klopp szerint két héttel a torna rajtja előtt a játékosoknak és szövetségi kapitányoknak leginkább az előttük álló feladatra kellene összpontosítaniuk, s nem a tiltakozásra.

"Mostanában a játékosok többször is olyan helyzetbe kerülnek, hogy üzenetet kell közvetíteniük. Ez nekem nem tetszik. Felszólítjuk őket, hogy karszalagot viseljenek, ha nem teszik, akkor  már nem is értenek egyet azzal az oldallal. Ha pedig igen, akkor igen. Nem, nem és nem, ezek futballisták"

–fogalmazott Klopp.

A szakember szerint a vb egy torna, amelyen a játékosok megpróbálják a legjobbjukat nyújtani az országukért, és semmi közük a körülményekhez.

"Tizenkét éve senki nem tett semmit. Most már nem tudunk változtatni a helyszínen" 

– tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a helyszínkijelölés vitatott körülmények között történt, az eljárás nem volt helyes, de megtörtént.

 "Úgyhogy most már hagyjuk játszani a futballistákat és az edzőket"

 – mondta.

A vb november 20-án kezdődik és december 18-án ér véget.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!