Nemzeti büszkeség

2018.07.19. 11:44

Egészségesen fogják fel olvasóink a horvát focisikert

Nagyon is vállalható gondolat, hogy ha már a klubcsapatok sztárvilágában egy-egy csapatnak már szinte semmilyen nemzeti identitása nincsen, legalább hadd értékelődjön fel a nemzeti válogatottak jelentősége.

Supporters of Croatian national football team celebrate during the team welcoming ceremony at the Bana Jelacica Square in Zagreb on July 16, 2018, after reaching the final at the Russia 2018 World Cup. / AFP PHOTO / DIMITAR DILKOFF

Ritkán szakad el annyira a liberális elit médiamunkásainak és politikusainak véleményformáló igehirdetése az átlagemberek gondolataitól, mint amennyire a horvát focicsapat világbajnoki sikersorozata láttán történt. Különösen olaj volt a tűzre az, amikor a jobboldali politikusok vagy médiaszereplők – mint például a kereszténydemokrata Hollik István vagy a Demokrata-főszerkesztő Bencsik András – is markánsan megnyilvánultak: előbbi a meccs előtt a „bevándorlóországgal” szemben a nemzeti identitására büszke, keresztény ország melletti szurkolásra buzdított, utóbbi pedig a meccs után azzal vigasztalta a horvátokat, hogy ne búsuljanak, mert „a franciákat” egészen bizonyosan megverték volna.

A szurkolás kellően felajzott közegében teljességgel helyénvaló szenvedéllyel és/vagy iróniával megfogalmazott ilyen és ehhez hasonló reagálások tökéletesen egybevágtak az utca emberének gondolkodásával. Biztosan mindenki hallotta ugyanezt a szempontot a saját baráti társaságában is – és egyáltalán nem undorító, útszéli rasszizmussal előadva, hanem valami mélységesen természetes emberi reflex mellett hitet téve. Nem igaz, hogy senki ne hallotta volna azt a megközelítést, hogy a klubcsapatok sztárvilágában egy-egy csapatnak már szinte semmilyen nemzeti identitása nincsen, de ilyen környezetben legalább hadd értékelődjön fel a nemzeti válogatottak jelentősége. És ehhez képest volt ez a mostani világbajnokság egészen kirívóan színes: abban az értelemben, hogy egyes nyugat-európai országok csapatai csak elvétve adtak jelet arról, történelmileg kik is ők és honnan jöttek. Amikor ezt konstatáljuk, az önmagában még egyáltalán nem rasszizmus – hiszen például ezzel a megállapítással együtt azt is teljességgel el tudjuk fogadni, hogy egy valaha volt gyarmattartó birodalom szívében több etnikai jele lehet a gyarmatok egzotikus népességének, s velük együtt akár már az új jövevényeknek, a gazdasági bevándorlók új nemzedékeinek.

Forrás: AFP / Dimitar Dilkoff

De ettől még teljesen legitim az a szurkolói megközelítés, hogy valakik tényleg díjazzák azt, amikor egy nemzet nem sok száz éve vagy pár évtizede velük élő színesbőrű állampolgárokkal turbózza fel a csapatát, akik – megengedjük – elvben persze ugyanúgy lehetnek francia érzésűek, francia gondolkodásúak, mint a csapatban mellettük játszó őshonos társaik. Díjazzuk, különleges rokonszenvvel figyeljük azt a csapatot, amelyik a saját erejéből úgy tud építkezni, hogy az a saját erő – a vérségi kötelék, a származás, a kulturális hovatartozás, a nemzedékeken át kimunkált nemzeti összetartozás-tudat alapján – valóban a sajátja. Nem a sajátjának elfogadható, hanem ízig-vérig a sajátjának tudható.

Ez a reflex volt velünk akkor is, amikor a olvasóink többségének szavazata szerint mi is a horvátok mellé álltunk, s nem is igazán valamiféle nehezen meghatározható közép-európai identitástudattól vezettetve, hanem lényegében a nemzetek Európájának gondolata mellett kiállva.

Ebben az a szép, hogy amikor 51 százalékkal abszolút többséget ért el a szavazásunkon az a választási lehetőség, hogy azért szurkoltunk a horvátoknak, mert a csapatuk hazai játékosokkal alkotott nagyot, valójában akarva-akaratlanul is a nemzetek Európájának gondolata szólította meg olvasónkat. Minden politikai nyilatkozattól függetlenül, csak úgy mélyről felfakadóan, leplezetlenül is csak érzésből.

Ezekről az érzésekről nincsen tehát semmi fogalma azoknak a liberális újságíróknak, akik a horvátok mellett szimpatizáló magyar szurkolókat – beleértve ebbe a politikailag motiválatlan, egyszerű tévénézőket és a politikailag tudatosan szurkoló, s egyben véleményformáló elitet is – a francia gyarmatokról származó focisták láttán felszisszenő „borzasztópuszta-alsói nyugdíjasok” közé sorolták be. (Ez nem vicc, az egyik ilyen szellemű publicisztika dobálózott konkrétan ezzel a dehonesztáló kifejezéssel.)

És ehhez képest most, a szavazás eredményét látva némi megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy liberálisok megálmodta és agyonrettegte „Borzasztópuszta-Alsó” köszöni szépen, jól van, s még hangot ad ennek a jó érzésének. Együtt örülve a Zágráb utcáin örömünnepen tomboló horvát szurkolókkal. És kicsit együtt örülve velük egyszersmind a nemzetek Európája által elért sikernek. Vagyis most látszik csak igazán, hogy Borzasztópuszta-Alsón is világpolgárok élnek, akikben nincsen semmi kirekesztés: hiszen, lám csak, együtt örülnek az egyik szomszéd állam csapatával. Csak ebben a világpolgárságban most éppen Zágráb lett az a főváros, ahová ezek az emberek vigyázó szemeket vethetnek.

Szép az is, hogy a hazai játékosokkal nagyot alkotó csapat értékének elismerése mellett mennyire felhőtlen olvasóink öröme egyébiránt is. Hiszen a második helyet 16 százalékkal az a válasz érdemelte ki, hogy a horvátok sikere egész Közép-Európa sikere. S 12 százaléknyi szavazónk még reményt is merített ebből a nagyszerű teljesítményből, azt is elképzelve, hogy ha látjuk, mennyire jó ez az irány, amit a horvátok követnek, egyszer még nekünk is sikerülhet valami hasonlóan nagy bravúrt elérnünk.

Ebből a bonyolult nemzetpolitikai relációkat is érintő szurkolásetikai dilemmasorozatból persze minden gond nélkül kimaradhattak azok, aki nem a horvátoknak szurkoltak. Mindösszesen 21 százalékot tett ki az erre a válaszra szavazók aránya: de azt már nem tudni, hogy közülük hányan voltak talán éppen a franciák drukkerei. Vagy valamelyik korán elveszett sztárcsapat (Németország, Argentína, Spanyolország vagy Portugália) csalódott hívei.

Akárhogy is van, azt jó volt látni, hogy a szavazás végeredményén nem a csalódottság, hanem a sport örömünnepe ütött át – s ez minket is örömmel töltött el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában