Olimpia

2012.07.31. 15:20

Legyőzték Ázsia bajnokát - Lékai szerint megérdemelték a diadalt

A Szegedről az olimpia után Celjébe költöző fiatal irányító, Lékai Máté volt a mieink legjobbja a Dél-Korea elleni, második csoportmeccsen. A döntően magyarok által megtöltött, hétezres, Copper Box csarnokban 22-19-re győztek Mocsai Lajos tanítványai.

Horog László

Az elején a magyarok vezettek, az első játékrész derekán azonban a rendkívül lelkes és mozgékony koreaiak átvették az irányítást és kétgólos előnnyel vonultak pihenőre. A második játékrész elején fordult a kocka, Mikler büntetőket védett, az ellenakciókat pedig rendre sikerrel fejezte be a piros-fehér-zöld együttes, s átvette a vezetést, 11-10-re. A folytatásban egyszer még fellángolt a koreai gárda, két góllal ellépett (14-16), azonban ezzel ellőtték puskaporukat,  a folytatásban csak loholtak az eredmény után, sikertelenül.

- Az olimpián nincs könnyű mérkőzés. Illetve mindössze egy lenne, a házigazdák elleni, azonban velük sajnos nem találkozunk, ők a másik csoportban vannak. Az európai csapatok számára roppant kellemetlen az a nyitott védekezés, amit alkalmaznak, továbbá furcsa, hogy szinte már a félpályán igyekeznek meglepni, lerohanni az ellenfelet. Döntőnek bizonyult, hogy a második félidő elején átvettük az irányítást, amit utána már nem engedtünk ki a kezünkből. A kontinens csapatai más harcmodort alkalmaznak, Korea ezért is kellemetlen ellenfél bármely együttes számára. Fontos, hogy a dánok elleni vereség után azonnal javítsunk. Félidőben két góllal vezetett az ellenfél, de ez nem szült pánikot. A szünetben arról beszéltünk, hogy a helyzeteinket be kell lőnünk, akkor nem lehet probléma. Nem is lett, megérdemelt győzelmet arattunk – közölte Lékai Máté.

Nagy László, a nemzeti együttesbe három év szünet után, közvetlenül a játékok előtt visszatérő átlövő szerint az első félidőben nem játszottak jól, nem találták az ellenfél hatékony védekezésük ellenszerét, túl közel játszottak a nyitott védőfalhoz. "Nagyon jó csapdákat állítottak fel, lefülelték az akcióinkat, nem tudtuk megvalósítani, amit előzőleg megbeszéltünk. A második félidőben dinamikusabbá vált a játékunk, ennek köszönhetően fordítottunk. Csütörtökön a horvátokkal találkozunk, kőkemény meccs lesz, remélem, magyar győzelemmel."

A szövetségi kapitány, Mocsai Lajos elmondta, a második félidőre tartogatott taktikai húzása – két irányítóval küldte pályára az együttest – bejött, erre a túloldalról nem érkezett érdemleges válasz. "Az ellenfél kimondottan erős, kellemetlen stílusú csapat volt, értékes győzelmet arattunk. Döntőnek bizonyult, hogy míg az első félidőben hat ziccert hibáztunk, fordulás után alig rontottunk, valamint belső embereink felőrölték a rivális ugyanilyen pozíciójú játékosait. A koreaiak a horvátok elleni nyitómeccsüket félvállról vették, hétfőn nem tréningeztek, pihenten akartak pályára lépni ellenünk. Mi más utat jártunk, a dánok elleni, kifejezetten jó mérkőzés után a mai derbi időpontjában tréningeztük, döntően a védekezést gyakoroltuk. Örülök a sikernek, egyértelműen látszik a csapaton a fejlődés. Amikor átvettem a gárdát, az európai harmadik vonalhoz tartozott, immár ott vagyunk a középmezőny elején, s leszünk feljebb is."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!