Olimpia

2012.08.02. 11:48

Gyurta Dániel: "Mindig tudtam, mit kell tennem ahhoz, hogy olimpiai bajnok legyek"

London - Az edzője a könnyeivel küzdött, látszott rajta, hihetetlen elégtételt érez a fél évtizeddel korábbi megpróbáltatásokért. Tanítványa immár négy éve verhetetlen, a hosszabb távon egyeduralkodó a mellúszók mezőnyében. Gyurta Dani 200 méter mellen olimpiai arannyal és fantasztikus világcsúccsal tette fel a koronát varázslatos pályafutására. Mivel mindössze 23 éves, aligha ez a végállomás.

Horog László

-     Nehéz szavakba foglalni, amit érzek, elmondhatatlanul boldog vagyok. Nagyon kiúsztam magam, tudtam, hogy 2:08-on belüli idő kell a sikerhez, de világcsúcsra nem gondoltam, csak az aranyra. Összejött. Amiért annyit küzdöttünk a Széles Sándor vezette edzői stábbal, az megvalósult. Álltam a dobogó tetején és arra gondoltam, Magyarországnak, minden honfitársnak, tizenötmillió embernek szereztem ezzel örömet. Végig éreztem az emberek szeretetét, nem tudom elmondani mennyi bíztatást kaptam. Ez adott nekem erőt az utolsó harminc méteren, amikor a zsúfolásig telt uszoda döntően angol közönsége elképesztő erővel bíztatta a hazai versenyzőt - mondta Gyurta Dani.

-     Hatalmas csata volt, amelyet ön nyert. 

-    Ezért jöttem, más cél nem lebegett előttem, mint a győzelem. A korábbi eredményeimmel rászolgáltam arra, hogy favoritként kezeljenek. Ugyanakkor azt sem hallgathatom el, akadt két év, amely rendkívül nehéz volt. Athén után nem ment, nem jöttek az eredmények. Nagyon sokan leírtak, úgy gondolták, már nem lesz belőlem igazán komoly úszó. Úgy gondolom, nem érdemeltem meg, amit akkor velem, tizenhat éves fiúval műveltek. Egy évvel korábban, Athénban nyertem egy olimpiai ezüstöt, ezzel én voltam a legeredményesebb magyar úszó, aztán hullámvölgybe kerültem, azonnal el akartak szakítani az edzőmtől, de én kitartottam mellette. Aztán elkezdtek jönni az eredmények, nyertem Európa-bajnokságokat, világbajnokságot is, kettőt, mégsem éreztem azt, hogy az eredményeimnek megfelelően kezeltek volna. Úgy érzem, most csattanóst választ adtam azoknak, akik nem hittek bennem, bennünk, abban a munkában, amit elvégeztünk. Pekingben 5. lettem, azóta nem tudtak legyőzni 200 mellen, 50 méteres uszodában. Nagyon remélem, ez sokáig így is marad. Úgy gondolom, azon úszók közé érkeztem, akik meghatározóak a magyar úszósportban, Darnyi Tamáson és Egerszegi Krisztinán kívül ezt kevesen tudták véghezvinni.

-    Ráadásul messze még a vége, nemrég múlt 23 éves, két olimpián még nyugodtan versenyezhet.

-   Bár megnyertem mindent, én is úgy gondolom, nagyon komoly sikerek várnak még rám. A sikerrel adóztam Széchy Tamás emléke előtt, az a műhely, amelyet ő indított el, amelynek én is a növendéke vagyok, aránytalanul kevés figyelmet kapott, háttérbe szorult az utóbbi időben. Az összes edzőt, akvel dolgozom, kivétel nélkül ő indította el. Persze, azóta változtak a körülmények, fejlődtek az edzésmódszerek, kellett Széles Sándor, Kovácshegyi Ferenc és Wirth Balázs zsenialitása ahhoz, hogy ideérjek. De Tamás bácsi volt az, aki először kimondta, hogy olimpiai bajnok lehetek. Az ő nevét a magyar úszósportban soha, senki ne felejtse el.

-    Az égre mutatott a dobogó tetején, mintha valakinek köszönt volna valamit. Széchy Tamásra gondolt?

-     Az legyen az én titkom.

-   Az utolsó métereken érezte, hogy a hazai Jamieson nagyon jön?

-   Érzékeltem, hogy nincs jelentős különbség, azonban úgy éreztem, hogy elöl vagyok és elöl is voltam. Taktikailag pokoli nehéz verseny volt, a két japán nagyon erősen kezdett, nem sejthettem, meddig bírják, ezért kénytelen voltam velük menni. Ugyanakkor tudtam, ha túl erősen kezdek, a két angol biztosan rám jön a végén. Minden egyes tempónál kontrollálnom kellett az úszásomat, ne legyen túl erős, ugyanakkor túl lassú sem, mert mindegyik megbosszulhatta volna magát. Hatalmas küzdelem volt, a két angolt nagyon tolta a közönség. Az utolsó harmincon fájt már minden egyes tempó, nagyon vártam, hogy végre elérjem a falat. A családomra gondoltam, édesanyámra, édesapámra és az öcsémre, ők vittek be a célba. Rózsa Norbert atlantai diadala óta a magyar, férfi mellúszók közül nekem sikerült nyernem, tovább tudom vinni a hagyományokat. Rózsa Norbert, Szabó József, Vermes Albán és Czene Attila volt az, akire mindig hasonlítani akartam. Az elmúlt pár évben sokat segítettek nekem, támogattak, valamint meg kell említenem Balogh Gábor, az olimpiai ezüstérmes öttusázót, aki a nehéz pillanatokban bíztatott, kitartott mellettem. Megtanultam, egy igazi sportoló nem akkor kemény, amikor minden rendben van, jól megy, hanem amikor baj van, fáj, nehéz, nem a várakozásoknak megfelelően mennek a dolgok. Mert ilyen is akadt az utóbbi hetekben, hónapokban, de mindig túllendültem a holtpontokon. Mindig tudtam, mit kell tennem ahhoz, hogy olimpiai bajnok legyek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!