Olimpia

2016.08.17. 20:20

Nagy Péter tizedik - Három magyar kajakos egység a döntőben

Rio de Janeiro - Nagy Péter jól helytállva tizedik lett a +105 kilós súlyemelők versenyében. Szerdán három magyar egység jutott a kajak-kenu versenyek csütörtöki A döntőibe.

MTI

A riói olimpia keddi, 11. versenynapjának éjszakára csúszó programjában két magyar szereplő volt. A férfi súlyemelők +105 kg-os súlycsoportjában a 23 résztvevőt két csoportba sorolták. A B-ben kapott helyet Nagy Péter, aki kiválóan versenyzett: a 182 és a 188 kiló kiszakítása után 193 kg-os egyéni csúcsot ért el. Lökésben 218-on kezdett, majd 227-en folytatta. Csak a harmadik lökésgyakorlat, a 234 kiló nem sikerült. A szegedi óriás a 420 kg-os összteljesítménnyel - ami csupán egy kilóval kevesebb a legjobbjánál - a B csoport második helyén végzett. Ezután következett a legjobb eredménnyel rendelkezők 11 fős A csoportja. Nagy Péter a két csoport összesítésében a tizedik helyen végzett. Az olimpiai bajnoki címet a grúz Lasa Talakadze nyerte meg 473 (215, 258) kg-mal, az összetett eredménye új világcsúcs. A címvédő iráni Behdad Szalimikordasziabi úgy bukott el, hogy szakításban még 216 kilóval világcsúcsot ért el, a lökésben viszont a 245 kilón háromszor is érvénytelen lett a gyakorlata - így kiesett.

A legutóbbi legjobb magyar (vég)eredmény Nagy Péteré volt: szakításban egyéni csúcsot elérve a B csoportban második, összesítésben tizedik lett a +105 kg-os súlyemelők versenyében Fotó: MTI/Illyés Tibor

A 110 méteres gátfutásban hétfőn nagyszerű teljesítménnyel továbbjutó Baji Balázs az elődöntőben nem tudta tovább fokozni riói teljesítményét, mert a hatodik gátnál hibázott, és az ütemvesztéssel visszaesett. Csak negyedik lett 13,52-dal (ugyanannyival, mint amennyit előző nap füstölő esőben futott). Pedig nagy lehetősége lett volna a döntőre Eb-ezüstérmesünknek, hiszen 13,41-dal már fináléba lehetett kerülni (és neki 13,28 a legjobbja). Így viszont nem folytathatta, a 15. helyet szerezte meg.

Kajak-kenuban szerdán újabb négy számban rendeztek elő- és középfutamokat, valamennyiben magyar képviselettel. Női kajak-1 500 méteren az ebben a számban címvédő, a keddi Szabó Gabriellával aratott párosdiadal óta háromszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta az elő- és a középfutamát is megnyerve készülhet a csütörtöki fináléra. A férfi kajak-2 1000 méteren Hufnágel Tibor és Ceiner Benjámin az elő- és középfutamában is harmadik lett, utóbbi A döntőt ért. A 200 méteren világbajnoki címvédő Molnár Péter és Tótka Sándor kajak-2-es az előfutamában második helyen melegített, a középfutamát viszont megnyerte, tehát simán jutott a fináléba. Kenu-1 200 méteren Hajdu Jonatán előfutamában második lett, a középdöntőben azonban már csak negyedik, így ő a B döntőben lesz érdekelt.

Címkék#Rio 2016

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!