Olimpia

2016.08.17. 17:21

Pars Krisztián a döntőben - a legnagyobb esélyes Fajdek búcsúzott

Rio de Janeiro - Biztató, 75,49 méteres eredménnyel jutott a férfi kalapácsvetés szombat hajnali fináléjába a Dobó SE olimpiai bajnoki címvédője, Pars Krisztián. Óriási meglepetésre nem lesz a legjobb 12 között a győzelemre legnagyobb esélyesnek tartott világranglista-vezető lengyel Pawel Fajdek.

Horváth Erika

A 32 főt számláló férfi kalapácsvető-mezőnyben a később kezdődő, B csoportban kapott helyet a Dobó SE olimpiai bajnoki címvédője, Pars Krisztián, aki tudvalévő, hogy nagyon nehéz hónapokat élt meg, hiszen áprilisban meg kellett műteni a lovaglóizmát, és úgy utazott el Rióba, hogy messze nem volt olyan - 80 méter feletti - formában, mint amit hosszú évek óta megszokhattunk tőle. Az idei világranglista alapján úgy tűnt, hogy ezúttal a döntőbe jutás sem lesz egyszerű feladat számára. Pedig eddig minden egyes világversenyén - korosztályost és felnőttet is beleértve - ott volt nemcsak a legjobb 12-ben, de a nyolcban is (sőt, hatodiknál rosszabb helyen sem végzett).

Pars Krisztián a Rio de Janeiró-i nyári olimpiai férfi kalapácsvetésének selejtezőjében az Olimpiai Stadionban 2016. augusztus 17-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Mielőtt azonban ő dobókörbe állhatott volna, az A csoportban óriási „bomba” robbant. A jelen férfi kalapácsvetésének másik nagy alakja, a világbajnoki címvédő - és Krisztián gyengébb formájának tudatában abszolút esélyesnek számító - Pawel Fajdek a selejtezőben harmadikra dobta legjobbját, a 72,00 métert(!) - ezzel szinte nulla esélye maradt a fináléra. A lengyel tavaly érte el 83,93 méteres egyéni csúcsát, idén 81,87-dal vezeti a világranglistát. És idei legrosszabb versenyeredménye eddig 78,82 méter volt... Ami az A csoport többi eredményét illeti, senkinek sem sikerült teljesíteni a 76,50-es szintet, ami direkt döntőt ért. Így a B csoportosok még alaposabban átírhatták a papírformát.

Nem kellett sokat várni Pars Krisztiánra, hiszen második dobóként a jelenlegi helyzetéhez képest jól, 73,54 méteres dobással kezdett. (A műtétje óta ez volt a második legjobb eredménye.) Az első sorozat után a hatodik helyen állt a csoportban, az összesítésben a kilencediken. A második körben azonban még inkább lerázta „láncait”, 75,49-dal már összesítésben is a harmadik helyre ugrott. Aztán úgy döntött edzőjével, Németh Zsolttal, hogy nem él a harmadik kísérlet lehetőségével - így is nyugodtan készülhetett a döntőre, ahová végül a negyedik legjobb eredménnyel került be.

A 32 versenyzőből csupán ketten tudtak megbirkózni a 76,50 méteres szinttel, az idei világranglistán nyolcadik lengyel Nowiczky (77,64) és egy régi ismerős, a most 80,04-dal világranglista-második fehérorosz Ivan Tyihon (76,51). A most már 40 éves kalapácsvető és honfitársa, Gyevjatovszkij volt az, akiket a pekingi olimpián doppingoláson értek, de a belorusz jogászoknak köszönhetően eljárási hiba miatt mégsem fosztottak meg az ezüst-, illetve bronzéremtől. Így Krisztián nem léphetett elő (ezüst)érmessé, hanem maradt negyedik. Tyihon volt az is, akit a 2012-es olimpiától visszaléptettek, mert a 2004-es athéni olimpiai és a 2005-ös vb-n adott mintáját újravizsgálva is doppingszer nyomaira bukkantak. Ettől az olimpiai ezüstjétől és világbajnoki címétől megfosztották (még így is maradt két vb-aranya).

De a lényeg, hogy Pars Krisztián negyedik olimpiáján is a döntőbe jutott.

- A melegítő körhöz képest lassabb volt a stadionbeli, elsőre kevésbé sikerült kiszámítanom a megfelelő sebességet. Másodikra kicsit lendületesebben dobtam, ezzel be is jutottam a döntőbe - konstatálta selejtezője után Pars Krisztián. - Ha még lenne két hetem, talán meg tudnám mondani, mire lehetek képes a döntőben. De csak két napom van, fogalmam sincs, mi lesz. Mindenesetre megteszek mindent, ami tőlem telik, remélem, a sok évnyi rutin is segít. A kalapácsvetés döntőjét magyar idő szerint szombaton 2.05 órakor rendezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!