Olvasó

2006.08.31. 02:29

Megszorítás kicsiben, nagyban

Kőszeg nem kapta meg a korábban biztos bevételnek látszó támogatást, ezért súlyos lefaragásokra kényszerült. Meg kellett vonni a várostól mindent, ami ...

Mórocz Zsolt

Kőszeg nem kapta meg a korábban biztos bevételnek látszó támogatást, ezért súlyos lefaragásokra kényszerült. Meg kellett vonni a várostól mindent, ami így-úgy nélkülözhető. Például az idén nem lesz már karácsonyi segély, a városi kitüntetésekhez sem tudnak adni egy kanyit sem a plecsni mellé. Megdöbbentő, hogy egy rangos városnak ilyen megszorításokra kell fanyalodnia, de most ilyen a korszellem, másról sem beszélünk már, mint szigorító, lefaragó, megnyomorító csomagokról.

Ami Kőszegen történik nagyban, számos családban érzékelhető kicsiben. A kieső bevételeket, az áremelések miatti többletkiadásokat mindenütt pótolni kell valahogyan. Találkoztam a múltkor valakivel, ő már lemondott a könyvvásárlásról. Voltak hónapok, amikor tízezret is otthagyott a könyvesboltban, de most úgy döntött, nem gyarapítja polcán az állományt. Kölcsönkér majd olvasnivalót ismerősöktől, vagy inkább rádiózással, tévé-zéssel, sétával tölti az idejét. Vannak, akik a nyaralásról mondanak majd le. A magyar lakosság fele eddig sem utazott el pihenni, ezután még töb-ben lesznek. Egy-egy külföldi út százezrekbe került a családnak, s anélkül tényleg lehet élni, hogy az ember látná Párizst vagy a Stonehenge-i kőkolosszusokat.

Bizonyos, ősztől egyre több ember őgyeleg majd a meleg áruházakban: kitűnő stratégiák vannak arra, hogy ha nem fűtünk egy lakást, a szomszédos, a lenti és a fenti lakásból átáramló hő egészen elfogadható hőmérsékletet ad jó pár óráig. Így mi kevesebb gázt fogyasztunk.

Viszont 2006-ot írunk, nem 1946-ot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!