Tudunk mosolyt fakasztani

Egy gondolat bánt - talán nem csak - engemet, az, hogy miért vagyunk mi egyre több dologban utolsók Európában. Itt most nem megint a Titanoszaurusszá dagadó államháztartási hiányra gondolok, mert abban már a világelsőségért vívunk. Olyan egyszerűbb ügyekről van szó, mint például a számítástechnika. Milliárdokat öltünk a fránya komputermegkedveltetési és E-pont-szaporítási programokba, aztán a Sulinetből Sulinyet lett, és a 25 tagállam verse-nyében a stabil 25. pozícióba céloztuk be magunkat. Az iskolát elhagyó magyar fiatalok erős harmada informatikai analfabéta, a számítógép egerével sem tud bánni. Nem bírunk a nyelvekkel sem. Azért vagyunk csak 25.-ek, mert Szerbia, Bulgária, Horvátország még nem EU-tag. Egy olvasónk azt javasolta, tegyék kötelezővé a latint az iskolákban, az jó alap lenne a modern nyelvekhez. Én most az oktatás személyi feltételeit nem boncolgatnám, a múltkor úgyis nekemrontottak a testnevelő tanárok, amikor kapcsolatba mertem hozni a szerepüket a fiatalok eltunyulásában. (A sportolásban szintén az európai béka popsija alól pislogunk felfelé.) S már itt is vagyunk a focinál: egyeseket tán most is ápolnak a futballnemzetek szurkolói közül azóta, hogy röhögőgörcsöt kaptak, amikor a két magyar élcsapat 4-4 gombócot kapott a liechtensteini és a makedón sztárfocistáktól. Vagyis fociban is megvan a 25. helyezés. Ha így folytatjuk, nem nagyon utazhatunk külföldre, mert előbb-utóbb ujjal mutogatnak a mafla, tehetségtelen, szerencsétlen magyarra, aki - noha itthon még dübörög a sikerpropaganda -, lassan mindenben utolsó.