Hatalomvágytól mentesen

Esküszöm, ilyet még nem láttam. Olyat már igen, hogy egymás torkának esve, a másikat sárba tiporva igyekeznek némelyek a hatalmi székbe. Meg olyat is, hogy a polgármester éjt nappallá téve dolgozott, egyre csak törve a fejét, miként segíthetne a településén, mégsem jutottak egyről a kettőre, aztán a sok kudarcba belekeseredett. És látok olyat is, na nem sokat, hogy az elöljárók egymást erősítve, támogatva dolgoznak, s bár apró lépésekkel haladnak előre, örülnek minden kis eredménynek, s nem adják fel. De olyat, hogy egy településen nincsenek anyagi gondok, az ottaniak békében élnek egymással, mégsem kell senkinek a vezetői szék, még nem láttam. El se hinném, ha nem az alpolgármester mondja - aki próbálta már a polgármesterséget is -, hogy azért kevés Peresznyén a jelölt, mert a rátermett helybelieknek nincs elegendő ambíciójuk. Esténként, munka után nem lehet a falu ügyei után járni, vagy lehet, de a két embert kívánó feladat végül felemészti a polgármestert, félszívvel viszont minek csinálni. Akkor inkább nem vállalja senki. Azt hihetnénk, paradicsomi állapot ez, fontolgatnánk is, hogy menten felvétetjük magunkat a peresznyei polgárok közé, s élveznénk az idillt, amelyet nem érintenek megszorító csomagok, kampány-ígéretek, sem alantas leleplezések. Csakhogy a peresznyeiek éppen a legnagyobb bajban vannak. Mert a hatalomvágytól mentes település cím jámbor várományosai sem menekülhetnek sorsuk elől: elöljárókra szükség van, ez már csak egy ilyen világ. És el nem bírom képzelni, hogyan oldják meg. De szurkolok nekik.