2007.02.16. 03:29
Premier volt, főpróba nem
Hetek, sőt hónapok óta tudta mindenki, ezt fújta mindenki az utcán, a közértben, a gangon, dőlt televízióból, rádióból, internetről - szóval senki n ...
Hetek, sőt hónapok óta tudta mindenki, ezt fújta mindenki az utcán, a közértben, a gangon, dőlt televízióból, rádióból, internetről - szóval senki nem állíthatja (mint azt a rendesebb teleken a városgazdálkodás szokta), hogy a meglepetés erejével hatott rá, hogy tegnaptól meg jé, vizitdíjat kell szedni. A nagy napot mégis a totális összeomlás, a nővérek, asszisztensek sikítórohama, az orvosok fejvesztett menekülési kényszere, az üveges tekintetű betegek zombiállapotba-kerülése jellemezte - legalábbis a megyeszékhely legforgalmasabb egészségügyi intézményében, a szakorvosi rendelőintézetben. Az egészségügyi reform tegnap még a legfelkészültebbeket is letaglózta. Hogy az intézet kartonozójában fő szerepet betöltő munkatárs éppen ezen a napon nem tudott részt venni a munkában - ennek valószínűleg objektív oka volt, s azt sem láthatta előre senki, hogy a védőnőt éppen a vizitdíj premierje előtt közvetlenül éri baleset. Emiatt azonban a szakrendelésen dolgozó asszisztensek három-négy ember helyett dolgoztak - volna, ha lett volna ember, aki megmondja nekik, hogyan igazodnak el a rendszerben. Az a legkevesebb, hogy emberfia nem tudja, a befizetett cetli mely példányát ki kapja, hazavigye-e az asszisztens, vagy ragassza a homlokára a beteg, de hogy azoknak, akik kedvezményezettek, és nem kell fizetniük vizitdíjat, mégis a kígyózó sorba kényszerítik őket, mert anélkül nem szerepelhetnek a számítógépben, az már mellbevágó. Tessék mondani, nem kellett volna legalább egyetlenegy főpróbát tartani, mielőtt a népre zúdították ezt az agyrémet?