Az áthelyezett termelésről

A szombathelyi jabiles termelésáthelyezésben - ami nem mellesleg csaknem ezeregyszáz munkahely megszűnését jelenti - benne van a magyar gazdaság és politika összes baja, búja és bűne. Nagy vonalakban arról van szó, hogy a privatizációnak nevezett átadás-átvétel, folyamat, izé során sikerült különösen idióta ipari, mezőgazdasági szerkezetet kialakítani. Ennek lényegét már a nulla éves közgazdászok is felsorolják: kevés az életképes, tőkeerős vállalkozás, nehezen tudnak a külföldi piacokhoz, az állam által támogatott nemzetközi cégekhez kapcsolódni. Így aztán a legnagyobb foglalkoztatók multinacionális vállalatok (valamint egy legfrissebb felmérés szerint a mega-munkaadók között toronymagasan jól szerepel a rendőrség), ezek pedig a lehető legkevesebb ráfordítással igyekeznek a lehető legnagyobb profitot előállítani - Marx Károly szíves közlése alapján. Baj akkor van, ha ezt történetesen Tiszaújvárosban képzelik el, és nem Szombathelyen. A kérdés adott: ki a fene lett volna képes mindezt megakadályozni? Más lapra tartozik, hogy mennyit ért volna mondjuk a helyi politikusok lobbija, kapcsolati tőkéje - a jelenlegi helyzetben azonban az látszik biztosnak, hogy nagyjaink álla körülbelül ugyanaddig zuhant alá, mint a kívülállóké. Pedig sorsokról, egzisztenciákról van szó, illetőleg jelentős, kieső iparűzési adóról, azaz lett volna bőven apropója a lobbinak, a megelőző csapásnak. És hogyan lehetett volna mindezt realizálni a kapitalizmus logikájával szemben? Művészet lenne, vagy lehetetlen küldetés? Az biztos, hogy most nem tudjuk meg.