Olvasó

2008.04.10. 02:29

Utassy Józsefet ünnepeltük

Rédics községnek olyan fontos és felemelő Utassy József Kossuth-díja, mint a magyarok bejövetele a Kárpát-medencébe országunknak - így köszöntötte a ...

Vas Népe

Rédics községnek olyan fontos és felemelő Utassy József Kossuth-díja, mint a magyarok bejövetele a Kárpát-medencébe országunknak - így köszöntötte a határ menti falucska polgármestere országos hírű lakostársát.

Aztán táviratok tömkelege, egymásnak kilincset adó tisztelgők és médiahad, telefonos köszöntések, meséli Zsóka asszony, a sokszor megverselt Horváth Erzsi , s természetesen Utassy József, az egykori Kilencek ma már legismertebbike.

Jókai Anna a televízióban így nyilatkozott róla: Ez a nehéz életű, sokat szenvedett ember végre megkaphatta. Igen, az írónőnek igaza van, hiszen idén jelölték a 13. alkalommal. Tavaly egyetlen tollvonással húzták ki a nevét...

A március végi szombat délutánon köszöntőbe indultunk. Utassy Józsefre rá sem lehetett ismerni legutóbbi találkozásunk óta. Kitárulkozott: mesélt, regélt, bölcselkedett, felszabadultan nevetett, ÖRÜLT! Átadtuk a fonott kosarat, jelképes ajándékokkal, s egy papírlappal: A bőség egyetlen kosara, amelyből nem loptak! - utalva Zúg március című korszakos versének egyik sorára.

Előkerült a hamuban sült rédicsi pogácsa, megáradt a szó, megidéződött a parlamenti ünnep(ség) ezernyi pillanata. Megcsodáltuk a díjat, elolvashattuk megannyi személy(iség) köszöntő táviratát. Vakuk villantak, öröm költözött a házba, a szívekbe. Ígéretet nyertünk, hogy jövőre, a költészet napján, Szombathelyen köszönthetjük, s egy közös estnek lehetnek részesei a versbarátok.

Balogh József

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!