Olvasó

2012.09.15. 06:50

Próba a mély vízben

Vizsgálni kellene a tanári szakokra jelentkezőknél a szakmai rátermettséget, bizonyítaniuk kellene az alkalmasságukat. Erről a javaslatról Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke beszélt tegnap.

Halmos György

Kinek a szájából hangzik a leghitelesebben egy ilyen kijelentés, ha nem egy pedagóguséból, aki nemkülönben a pedagógusokat képviseli. Az biztos, hogy a tudást megfelelően csak olyan szakember tudja átadni, aki nemcsak birtokában van annak az ismeretnek, amit oktat, de hiteles is, tisztelik és szeretik. Ha a kiválasztásban valóban segít az alkalmassági vizsga, akkor be kell vezetni. A tanári pálya ma nem irigyelt hivatás. Munkájuk erkölcsileg és anyagilag sincs igazán elismerve, erőn felüli teljesítményük ellenére a magyar oktatásügy ezer sebből vérzik - mondta a miniszter a pedagógusnapon. Persze az ő jövőjükről, az életpályamodellről is egyre többet lehet hallani, például azt, hogy 2013 szeptemberétől lép életbe, addig meg már csak egy év van. Az alkalmasságira visszatérve: a jelöltet "bedobnák 10-15 diák közé", természetesen felügyelettel, szakmai támogatás mellett, így megállapítható lenne, hogy mennyire tud szót érteni a gyerekekkel. Halkan megjegyzem, hogy az ötlet más foglalkozásokra is alkalmazható lenne, például politikus, ügyfelekkel foglalkozó tisztviselő...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!