2014.11.02. 19:40
Helytörténeti kiállításon elevenedtek meg a múlt tárgyai
Jákfa - A községben a Művelődési Ház adott otthont az Itthon vagy Magyarország szeretlek programsorozat részeként megrendezett helytörténeti kiállításnak. A helyi önkormányzat a nagyközönség elé tárta a falumúzeumban őrzött egyes tárgyakat.
A művelődési ház átadásán és a kiállítás megnyitásán részt vett dr. Galántai György, a sárvári Járási Hivatal vezetője, aki a nemzeti színű szalag átvágásával tette emlékezetessé a rendezvényt. A kihelyezett értékek már a bejáratnál fogadták a látogatókat. A lószerszámvarró szék, a terménydaráló, a kézi hajtású köszörű, cséphadaró, kukoricamorzsoló mellett megtalálhatók voltak olyan különlegességek, mint a cilinder, amely a vetőmag előkészítése során különböző fázisokban tisztította a gabonát. Szintúgy tejcsarnoki mérők, a zséterek, amelyek már a mai fiatalok részére szinte műemléknek számítanak.
A jákfai művelődési ház belső és külső kiállítása is bebizonyította, hogy az elmúlt korok használati tárgyainak megismerése szórakoztató és hasznos elfoglaltság is. Fotó: Antal Istvánné
A gondosan összeállított belső kiállítás részeként betekintettünk a régmúlt használati tárgyainak világába. Részben azok szerepeltek, amelyek a háztartásokban voltak használatosak, másrészt megelevenedtek a régi iskolai eszközök is. Büszkén szemlélhettük a Sportegyesület által elért eredményekről tanúskodó kupák sorozatát.
Fényképes tablókat nézve megelevenedtek előttünk Jákfa életének pillanatképei. A kiállítás látogatható volt a vasárnapi Szent Mihály napi búcsú alkalmával is. A pozitív visszajelzések is bizonyítják, hogy a régi emléktárgyak megőrzése és megismertetése, a múlt iránti tisztelet, a mai kor embere számára is elengedhetetlen.