Miért szeretjük az import cukrot? - Vasi gyársirató

Az igazgatóját, Riedinger Károly bácsit, Bárdossy Laci barátom nagyapját, jól ismertem. A nyolcvanas években még megvolt az első riedinger úsztató a Csepreg felőli településrészen, egy nagy betonozott placc szélén. Ezt említettem is a nemzetközi hírű geológus unokájának, aki elhunyta előtt kapta meg az MTA aranyérmét életművéért. Ma tudtommal egy cukorgyár működik az országban, a kaposvári. "Előnyei": nem répatermesztő körzetben hagyták meg, nehéz a vízellátása és még nehezebb a megközelítése úgy vasúton mint közúton, a környék állattenyésztői nem szarvasmarhatartással, hanem inkább sertéshízlalással foglalkoztak (répaszelet), régebben a kutató-fejlesztő intézmények is távol voltak. Ha Károly bácsi lenéz hazájára, sok kérdése lehet! A riedinger úsztatót megtaláltam az elcsatolt déli országrész gyáraitól a német határhoz közeli cseh gyárakig mindenhol. Persze nem tudták, kit takar a név. Egy rokona volt az utolsó igazgatója a Sopront Kismartonnal összekötő úton sokáig kerülgetett osztrák cukorgyárnak is. Károly bácsi a büki gyár leégése után a sárvári gyárat vezette és irányította a gyárhoz tartozó gazdaságokat is. Ma egyik dédunokája német egyetemen tanít, de talán a másik néha Bükre látogat az egyik hotelba. A cukrot viszont nagyobb részt importáljuk. A kisalföldi diákokkal Ausztriába kell utazni, hogy megismerjék a cukorrépát. Ott ilyenkor több vasútállomáson láthatunk répával megrakott szerelvényeket.

Szilágyi Ákos, Győr