Ha legyőzzük, egészen másképp kellene majd élnünk – Olvasói levél a koronavírus hatásairól

Különös időket élünk. Több mint hetven évet megértem, s először vagyok vesztegzár alatt. A globális kiterjedésű koronavírus-járvány eddig soha nem tapasztalt módon változtatta meg az életünket. Sok riasztó állapot, történés, tény mellett ennek a veszélyhelyzetnek, fenyegetettségnek vannak pozitív következményei és felismerései is.

Jónak lenni jó

A legelső és talán a legfontosabb: testközelből tapasztaltuk meg, hogy jónak lenni jó. „A jó cselekedetnek önmagában van jutalma.” A legtöbb ember ez idáig csak apró jó cselekedetek jó érzését ismerhette; örömtelibb a napom, amikor az üzletben az eladó kedvesen mosolyogva válaszol, ha a gyalogos mosolyogva int, amikor udvariasan átengedem, ha a hivatalnok gyorsan, készségesen intézi sürgős ügyemet. Most hihetetlen mértékben megszaporodott a lehetősége annak, hogy „nagyobb jót” tegyünk. Bevásárolok, gyógyszert viszek az idős szomszédnak, szájmaszkot varrok, segítő munkára jelentkezem, önként adományozok. Valahol, a lelkünk mélyén mindannyian vágyunk jót cselekedni, jók lenni. (Nem véletlenül írt Ady Endre ilyen címmel verset: Jóság síró vágya.) Az együttérzés, a segítés, a jó cselekedetek melegítik a szívünket. Fölébred, kivirágzik benne a szeretet. Jó szívvel jót tenni csak szeretetből lehet. Mert a Jóság, a Szeretet, az Öröm és a Boldogság testvérek. Boldog vagyok, hogy adni tudok; akárcsak hálás tapsot az erkélyről vagy – online – zenét, verset, mosolyt. Mert adni mindig jobb, mint kapni!

A család a legfontosabb

Talán felfedezzük azt is, hogy nem lehet semmi fontosabb a családnál. A társadalom éltető sejtje a család. A bezártságban újra egymásra találunk. Összekapaszkodunk, együtt főzicskélünk, tanulunk a gyerekekkel. Remélhetőleg tudatosodik bennünk életünk helyes fontossági sorrendje; család, barátok, munkatársak s a többiek, a többi ember. Ma, amikor egyes „újnak, modernnek” kikiáltott, valójában torz eszmék elképesztő és ijesztő módon támadják a családot, ez nagyon fontos felismerés! A koronavírus-járvány bebizonyította, hogy a családnak, nemzetnek nincs alternatívája. Ha legyőzzük, mert legyőzzük, egészen másképp kell, kellene majd élnünk.

Más kell, hogy legyen a világ!

Hívő emberként úgy gondolom, ez a járvány ugyanolyan figyelmeztetés, mint a bábeli nyelvzavar vagy a Titanic 1912 évi pusztulása. Amikor az ember „a nagy tudásától” felfuvalkodott, ön­elégült gőgjében Isten helyére, helyébe képzeli, teszi magát; azt hiszi, már mindent megtehet; égig érő tornyot, elsüllyeszthetetlen hajót építhet; mindig kap egy – szeretetből fakadó – „szolid” figyelmeztetést. Az utóbbi 70-100 év óriási, hihetetlen technikai fejlődése okán „tévedt el” ismét az ember. Meggyőződésem: az egyre inkább globalizálódó hittelenség, hitetlenség vezetett ide. Nagy árat fizetünk érte.

Törékenyek, halandók vagyunk

A koronavírus rádöbbent bennünket; mily törékenyek, halandók vagyunk. Milyen sérülékeny a világunk. Nem lehet büntetlenül így kizsákmányolni. Szabad szemmel is szembetűnőek a Föld sebei, sérülései. Az 1950-es években a – szülőfalumat átszelő – gyönyörű Rábában még sokkal több hal és kagylók, rákok is éltek. Akár inni lehetett forrástiszta vizét. „A kerek fehér köveken” – ahogy József Attila írja a Szinva patakról Óda című csodálatos versében – most barnás, olajos nyálka van. A gyümölcsöskertekben még búbos banka költött. Sokkal több volt a sárgarigó és a „fecskefészkektől sötét eresz” (Radnóti). A falvakban nem ismerték a „kukát”! Az önellátó kis paraszti gazdaságokban nem volt hulladék, „szemét”! Minden hasznosult. Nem voltak vegyszerek, nem volt műanyag!

Hál’ Isten ezt a néhány hónapos „lassulást, visszakapcsolást” is megérezte a Föld. Gyógyulni kezdett. Fellélegeztek a velencei lagúnák, a tengerek delfinjei, a teknősök és a szennyezett levegőjű kínai és magyar városok. Bágyadt verőfényű, szép délutánokon oladi kertemben ülve gyönyörű, tiszta kék ég van felettem. Nem firkálják össze kondenzcsíkjaikkal a korábban percenként átzúgó repülőgépek.

Mindig többet akarunk

Szerintem a fő baj az, hogy mi kitaláltunk magunknak egy rémet: az állandó, kötelező gazdasági növekedés rémét. Mindig mindenből még többet, még többet akarunk. Nagyon remélem – sokan reméljük –, hogy a koronavírus bebizonyította, ez nem megy!

Nem mehet így tovább

Száz éve kétmilliárd, ma majdnem nyolcmilliárd ember él a Földön. Ez a mérnöki pontossággal tervezett, teremtett, s pályájára állított bolygó (ha közelebb lennénk a Naphoz, akkor elégnénk, ha távolabb, megfagynánk) nem bír el többet! Feladat bőven van. Azon kellene változtatni, hogy igazságosabb legyen a javak elosztása. A Föld lakóinak szerencsésebb része „belefullad” a pazarló jólét melléktermékeibe. A másik oldalon éhező emberek, gyermekek vannak. Ez a feladat lenne igazi kihívás a világ vezetői számára.

Dr. Molnár Rezső

Szombathely