Olvasó

2015.09.26. 15:47

Nemcsak Párizs, hanem Tours is megér egy misét – így zárult a zarándoklat

Az egyházmegye jubileumi zarándoklatának autóbuszos csoportja múlt vasárnap hajnalban kerekedett útra, hogy a több mint 1600 kilométert legyőzze. 25 zarándok repülővel érte utol az autóbuszt, így hétfő délután együtt érkeztek meg Tours-ba, hogy közös szentmisével indítsák a zarándoklatukat. Sok szép élményt gyűjtöttek.

Civil Tudósítónktól

A zarándokok bensőséges mise után utaztak át Joue-les Tours-ba, szállásukra, ahol közös vacsorával zárták az első napot. Akik repülővel Párizsban landoltak, azoknak még a találkozás előtt megadatott, hogy egy buszos városnézés során láthatták a Sacre Coeur Bazilikát. Buszoztak a Champs-Élysées-n, pár pillantást vethettek az Eiffel-toronyra és a Notre Dame székesegyházra. Továbbá a Louvre épületénél hömpölygő tömegről is tapasztalatot szereztek.

Kedden Szent Márton székhelyén a tours-i bazilikát nézhették meg. Itt közös imával, énekkel, egyéni áhítattal köszöntötték Szent Mártont. A szabadidőben volt lehetőség az egyéni imára és a városnézésre is. Ellátogattak Marmoutier-be, ahol Szent Márton egykor szerzeteséletet élt. Leginkább romjaiban maradt meg, de így is nagyon pazar látványt mutatnak a remetebarlangok, kolostorépületek maradványai. Franciaországi viszonylatban még a romok is nagyon beszédesek és szemet gyönyörködtetőek. Itt is, de egész útjuk során irigykedve nézték, hogy lépten-nyomon gótikus templomokba, faragott kövekbe, pazar díszítésekbe botlottak.

Este Bernard-Nicolas Aubertin érsekkel, néhány helyi pappal és a zarándokokkal vettek részt a Saint Gatien katedrálisban egy szentmisén. Utána személyes beszélgetésre és találkozásra került sor a helyiek vendéglátásának köszönhetően.

Az egyházmegye jubileumi éve zarándoklatának autóbuszos csoportja több mint 1600 kilométert győzött le, hogy eljusson Franciaországba Fotó: Molnár János

Szerdán Poitiers-ben megnézték többek között a Szent Hiláriusz székesegyházat. Az ő személye fontos volt Szent Márton életében, munkásságában. Emellett a Notre Dame de la Grande építészeti remekműben és kulturális kincseiben gyönyörködtek, imádkoztak.Ligugé-ban megtekintették annak az apátságnak a romjait, amit Szent Márton alapított. Jelenleg itt bencés szerzetesek élnek, ők segítettek a szombathelyi zarándokoknak a hely megismerésében. A szentmisének ebben a miliőben való ünneplése igazán magával ragadó volt.

Csütörtök a középkori kultúrával való találkozás jegyében telt: Amboise-ban tettek látogatást. Számukra szinte felfoghatatlan volt, hogy ilyen kitűnő állapotban maradt meg egy gótikus vár. Ebbe nyertek először bepillantást, majd a Chenonceaux-i kastélyt nézték meg. Pazar kert, elegáns palotaberendezés, gyönyörűen faragott tornyok, ablakok, folyó fölé épült termek, mesébe illő módon nyírt sövényből labirintus, párját ritkító platánsorok: egyszóval elragadó látvány fogadta őket.

A Candes-ban, Szent Márton halálának helyszínén épített templom robusztus méretei voltak ötvözve a gótika gyönyörű faragásával, kecsességével. Védőszentünk halála helyeként jelölt kápolnában elmondott imájukon és a szentmisén zengett a templom a maroknyi zarándokcsoport lelkes énekétől. Különös élmény volt belépni a szombathelyi születésű szentnek emléket állító kis cellából a halálba szenderülés helyeként őrzött kápolnába.A szállás felé a Loire völgyében kanyarogva még volt alkalmuk várakat, kastélyokat, római emlékeket megnézni. A péntek Párizsnak és az ottani nevezetességeknek a megtekintésével telt. A zarándokút végéhez közeledve IV. Henrik francia király szavaiba kapaszkodva ők is elmondhatták: Nemcsak Párizs, hanem Tours is megér egy misét.

Molnár János

Címkék#tours

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!