A kérelem indoka: emberség

2020.03.20. 11:30

Az életútjutalomnál a cég alkalmazottjaként ledolgozott évek számítanak

A kollektív szerződés szabályai szerint járt el a cég, ám egykori alkalmazottjuk szerint emberségből így is elismerhették volna ledolgozott éveit. Miután sérelmeiről nyíltan beszélt, másnap kirúgták.

Budai Dávid

Zsámár Péter úgy érzi, hiába dolgozott le egy életet a gyárban, nem ismerték el a munkáját

Fotó: Szendi Péter

Ezer szállal kötődik az Egishez Zsámár Péter, aki lakatosként nemcsak egész életét dolgozta le a gyárban, de pár száz méterre lakik tőle most is. Itt találkozunk vele mi is, miután azzal keresett meg minket, hogy szeretné elmesélni, miért nem tudja felhőtlenül élvezni jól megérdemelt nyugdíját. Az ő és a gyár közös története 1973-ban kezdődött, és minden rendben is ment 1996-ig, amikor a vállalatnál megszűnt a tápszergyártás, ezért a cég kénytelen volt történetében először és azóta is példa nélkül álló csoportos létszámleépítést végrehajtani.

Mennie kellett neki is, de rövidesen újra a cégnek dolgozhatott, csak már nem mint az Egis, hanem egy kft. alkalmazottja, aztán 2010-ben ismét egises lett. A nyugdíjkorhatárt 2019-ben érte el, de ő tovább dolgozott, mígnem tavaly márciusban egy nap behívták és indoklás nélkül felmondtak neki. Zsámár Péter összesen 46 évet dolgozott az Egisnek, mégis a vállalat a törzsgárdatagság és az úgynevezett életútjutalom megállapításakor csak azokat az éveket vette figyelembe, amikor a cég alkalmazottja volt. Zsámár Péter írásban többször kérelmezte, hogy – ahogyan fogalmazott – méltányosságból és emberségből ismerjék el azokat az éveit is, amelyeket nem Egis-alkalmazottként, de mégis a gyár szolgálatában töltött. Annak ellenére is szerette volna ezt, hogy tudta: a kollektív szerződés mást ír elő. Valóban mást, a cég kérdésünkre megküldött tájékoztatója szerint az Egisnél eltöltött első öt év után minden munkatársuk törzsgárdataggá válik.

Zsámár Péter úgy érzi, hiába dolgozott le egy életet a gyárban, nem ismerték el a munkáját
Fotó: Szendi Péter

Az életútjutalom pedig 25, 30, illetve 40 évnyi megszakítás nélküli egises munkaviszony után jár, kifi zetésének feltételét a kollektív szerződés rögzíti az alábbiak szerint: a munkáltató az Egis Gyógyszergyár Zrt.-nél ledolgozott hosszú, gyakran az egész aktív életet átívelő megszakítás nélküli munkaviszonyt nyugdíjazáskor anyagilag elismeri. Mint írták, szabályaik egységesek, mindenkire vonatkoznak és következetesen betartják azokat. Ennek megfelelően egyetlen olyan kollégájuk sem volt, aki életútjutalom elismerésben részesült volna úgy, hogy nem volt jogosult rá a kollektív szerződés rendelkezése alapján. A szabály az szabály, nem ismerték el tehát a külsősként töltött éveket.

Olvasónk azonban nem tudott belenyugodni a döntésbe, amely elmondása szerint nemcsak anyagilag, de lelkileg is megviselte. Ezért történhetett, hogy sérelmeit tavaly márciusban egy törzsgárdaünnepségen az ott jelen lévő vezetőnek a nyilvánosság előtt is kifejtette. Másnap elbocsátották. Kíváncsiak lettünk volna arra, hogy miért, de nem kaptunk választ, ugyanis – mint írták – a munkaviszony megszüntetésekor Zsámár Péter már betöltötte a nyugdíjkorhatárt, ezért a munkáltatót nem terheli indoklási kötelezettség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!