Történet postaládánkból

2019.02.10. 07:00

Dúlt a II. világháború, de olvasónk kifutott a tejivóból

Tóth Lőrinc osztotta meg velünk egy rendkívül érdekes élményét.

Tóth Lőrinc

Az elmúlt napokban a szombathelyi Bejczy utcában jártam. Az okmányirodában intézték a gépjármű-vezetői engedélyem cseréjét, hosszabbítását, hogy kilencvenéves koromban is vezethessek. Az utca falának egy részénél megálltam és lefotóztam az imitált kaput és a rajta lógó kiskabátot. Bronzból van. Eszembe jutott, hogy e helyhez több emlék is kapcsolódik.

A II. világháború alatt Táplánszentkeresztről jártam szombathelyi iskolákba (polgári, kereskedelmi). Az egyiket befejeztem, a másikat kezdtem. 1944-et írtunk akkor. Egy kis zsebpénzszerzés címén vagy okán aztán beszegődtem kifutónak.

A Király utcában a volt mozival majdnem átellenben működött egy kis tejivó – mára lebontották már, akárcsak a mozit.

Nagy Sándor volt a tejivó tulajdonosa. Jó üzletemberként az akkori körülmények között is gondoskodott jó tejtermékekről, pékárukról, még füstölt libamellről is. A tejeskávét nagy fazekakban készítettük. Emlékszem, az egyik véletlenül rám borult. Szerencsémre csak langyos volt, de a fehér vászonruhám elázott a tejeskávétól. Kifutóként rohantam a Rákóczi Ferenc utcába, az iskola mellé, nővérem segítségét kértem, de mivel ő csak háztartási alkalmazott volt ott, a padláson várakoztatott mezítelenül, míg rendbe tette ruhámat.

A tejivónak elég széles vevőköre volt: környékbeli lakók, katonatisztek, főként pilóták, mozilátogatók. Kifutóként néhány helyre házhoz is vittem a megrendelt árut. Például a Wesselényi 16/A-ba – katonatisztekhez, a Malom utca 9–11.-be zsidó lakosokhoz is. Néhány alkalommal oda is vittem egy kis vajat, ahol most a bronzkabát van. Palánk és drótkerítés vette körül a területet. Megtudtam, hogy ez a gettó, be se engedtek többé.

Amikor a Malom utca 9.-be vittem egyik reggel a küldeményt – G. úrhoz – nem vette át senki, mert úgy hallottam, félt a gettózástól és nyakkendőjével felakasztotta magát.

Ha légiriadó volt, akkor a Király utca és Kisfaludy utca sarkánál volt kijelölt óvóhely. De az is előfordult, hogy a Rákóczi utcai iskola melletti ház tetőzetéről néztük az amerikai repülőket, Liberátorokat, ahonnan hullottak röpcédulák is: „Magyar olaj feketére festi az eget” más irányba vitték bombaterhüket.

Ekkortájt bombázták le a szőlősi templomot, sőt később az a ház is bombát kapott, ahol a padláson szárítkoztam tejeskávés ruhám miatt, vagy ahonnan a Gáti őrnagy három fiával távcsöveztük a repülőket. Drága nővérem e család háztartását vezette, az ottani fiúk mérnökök lettek: Endre Sümeg állomásfőnöke, Szilárd a szombathelyi fűtőház vezetője, Feri MÁV-os Szegeden.

Az említett helyeket most lefotóztam, kivéve a tejivót, mert a Király utca 23. helyén bérház épült.

Az üzlet tulajdonosa a háború után Angliába költözött. A kifutófiú még nem felejt, emlékezik.

Tóth Lőrinc, Szombathely

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!