Olvasói fotók

2019.03.20. 16:00

Egyáltalán nem figyelnek az emberek a másikra – Újabb botrányos parkolások érkeztek

Így parkoltok Ti, Szombathely.

vaol.hu

Fotó: Olvasó

Szerda délelőtt írtunk arról a szabálytalanul parkoló sofőrről, aki az egyik szombathelyi hipermarket parkolójában négy helyet is elfoglalt. Valóságos lavinát indított el cikkünk, és folyamatosan érkeznek fotók bosszantó parkolásokról. Szomorú, hogy ennyi embernek van rossz tapasztalata, hiszen ez azt jelenti, hogy egyáltalán nem figyelünk a másikra. Mindhárom eset Szombathelyen történt, vegyük őket sorba:

Az első eset Oladon történt, ahol láthatóan három autó foglal el öt helyet. Emeletes házakkal körülvett parkolókban, ráadásul az esti órákban finoman szólva sem elegáns a képen látható módszer. Elképzelni sem tudjuk, hogy mi lehetett a koncepció. Feltételezhetjük, hogy egyik szabálytalanságot követte a másik, ez persze nem mentség egyik sofőrnek sem.

Fotó: Olvasó

A következő fotót egy másik olvasónktól kaptuk, ami Szombathely belvárosában készült. Jól látható, hogy az autó sofőrje pontosan a gyalogátkelőhely tövében parkolt le, ahol még véletlenül sincs erre a célra szánt hely kialakítva.

Fotó: Olvasó
Fotó: Olvasó

A harmadik incidens szintén a megyeszékhelyen, a Kismezei utcában történt. Olvasónk feldúlva küldte el nekünk a képet, amit a reggeli csúcsforgalomban fotózott. Gyakorlatilag behajtani sem volt egyszerű feladat az említett utcába, nemhogy normálisan közlekedni.

Fotó: Olvasó

Az alábbi pillanatot egyik olvasónk Szombathelyen, az MMIK-nál örökítette meg:

Fotó: Olvasó

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!