Ezek a mai fiatalok!

Nagymamáink minden vasárnap húslevessel és rántott hússal várnak minket ebédre, szüleink annak ellenére, hogy használnak okoseszközöket, szívesebben beszélgetnek velünk telefonon messenger-üzenet helyett. Számunkra teljesen normális, hogy érzelmeinket nem csak az offline, de az online térben is kifejezzük, kistestvéreink pedig már előbb kapnak lájkokat, mint az első pár cipőjüket. Gondolnánk, hogy ezek mind generációs jellemzőinkből, s azok különbségéből fakadnak?

A szót – generáció – már mindannyian hallottuk, talán azt is meg tudnánk fogalmazni, mit jelent: egy adott időszakban született emberek összessége. Az azonban kevésbé közismert, hogy napjainkban Magyarországon hat generáció tagjai élnek együtt. Gondoljunk csak bele: az elmúlt évtizedekben mekkora mértékben változott a társadalmi, gazdasági, politikai helyzet, milyen ütemben fejlődött a technológia, hogyan változhatott gondolkodásunk, és ezáltal milyen tényezők befolyásolják életfelfogásunkat, mik alakítják azt, hogyan reagálunk bizonyos helyzetekben.

„Az idősebb azt hiszi a fiatalabbról, hogy pofátlan!” – említi Steigervald Krisztián. Ez a „pofátlanság” ugyanakkor csak a reakciók megváltozása a környezeti hatások következtében. Egy X generációs (1965–79 között születettek) szemében tiszteletlenség lenne az előadó által leírt szituáció: egy egyetemi órán laptopjuk képernyőjébe merült hallgatók figyelemfelkeltésére megszakítja az előadást a következő mondattal: „Mindenki csukja be a laptopját!”, mire az egyik diák feláll, és lecsukja az előadó gépét, aki csak kikerekedett szemekkel néz. Valóban tiszteletlenség lenne az, hogy a hallgató értelmezésében a mindenkibe maga a tanár is beletartozik? Szüleink talán még pofont is kaphattak volna egy ilyen húzásért, ma már a legkisebb igazságtalanságnak vélt probléma után is gyermeke védelmére kel a szülő a tanárral szemben. Az előadó elmondása szerint ilyenkor nemcsak a gyermeknek, hanem annak a bizonytalan szülői szerepnek a megvédése is a cél, mely a teljes állású, elfoglalt szüleik poroszos nevelésére, attól való eltérésre vezethető vissza. Az X-esek számára a közösséghez, a „grundhoz” való tartozás is fontos szerepet játszott, nem úgy, mint a baby boomerek (1946–64 között születettek) vagy a veteránok (1945 előtt születettek) esetén, ahol a család és a munkahely állt a középpontban, a biztonság keresése például a vasárnapi húslevesben. Ezzel a gyermekkori élménnyel magyarázható az, hogy az X generáció tagjai a közösség építését hangsúlyos tényezőnek tartják. Steigervald Krisztián mondta el azt, hogy egy X-es főnök folyamatosan csapatépítő trénigekben látja a megoldást, mely törekvésre egy Y-os (1980–94 között születettek) kevésbé lelkesen reagál. Ez az a generáció, mely megalkotta a szelfit, azt a látásmódot, mely felveti: Nem az a lényeg, hogy én vagyok? S ami talán még érdekesebb, hogy ez a walkman térhódításával is kapcsolatban állhat: hiszen a dobozba zárt zene felváltotta a zenei közösségi élményt, a szubkultúrák virágkorát azzal, hogy individuálissá tette ezt az önkifejező tevékenységet. Ma már nem tudjuk megmondani ránézésre, ki melyik műfaj rajongója.

A technológia térhódításával azonban egyértelműen a Z generációt (1995–2009 között születettek) szokás azonosítani: mi vagyunk azok, akik, mint egy testvérrel, együtt növünk és fejlődünk az internettel. Pont ezért nem mi, hanem a 2010 után született Alfa generáció tagjai a digitális bennszülöttek. Mi, Z-sek az online és az offline valóságot egyenrangúnak tudjuk tekinteni, nem idegenkedünk érzelmeink online térben való kifejezésétől. Ezért „nyomkodjuk egész nap a telefont”, és ezért nem a leghatékonyabb megoldás szüleinktől az, hogy elveszik tőlünk az okoseszközt. Ők ugyanis, ha jelen is vannak a közösségi médiában, távolságtartóak vele szemben. Nem úgy, mint az Y és a baby boomer vagy veterán korosztály, akikről az előadó úgy fogalmazott: „A nyugdíjasok a Facebookot éltető egyik nagy csoport.” Ismerős helyzet, amikor nagyszüleink kommentelnek az új képünk alá, hogy milyen sokat nőttünk és milyen szépek vagyunk.

Ahhoz, hogy a generációk egymással jó kapcsolatot tarthassanak fenn, először is törekedni kell a másik megértésére, még akkor is, ha mi magunk nem éltük át mindazt, amit ők, vagy pont hogy átéltük, de már egy korábbi szemlélettel. Steigervald Krisztián szerint a megértés első lépcsőfoka önmagunk megismerése, annak belátása, hogy generációs és életkori sajátosság egymástól eltérő. Könnyű azt mondani, hogy mindenki maradi, aki nem tartja a lépést az új trendekkel, és kényelmes századszorra elmondani, hogy „ezek a mai fiatalok” – de vajon érdemes is?

Novák Henrietta

Bolyai gimnázium