Olvasó

2013.05.27. 06:21

Gyereknap az őriszentpéteri iskolában

Őriszentpéter - Sokéves hagyomány, hogy a gyereknap előtti pénteken az őriszentpéteri iskolához tartozó gyerekeknek a pedagógusok, szülők vidám napot szerveznek. A rendezvényt a szülői munkaközösség segítségével, vállalkozók, magánszemélyek anyagi támogatásával sikerül mindig megvalósítani.

Fekete Lászlóné

Néhány éve két alkalommal is a teljes iskolai létszámmal Budapesten a Parlamentben, a Nemzeti Múzeumban, a Természettudományi Múzeumban jártak a diákok. Az egyik alkalommal hajókirándulást tehettek a Dunán.

Az idei évben őriszentpéteri programokkal kedveskedtek a gyerekeknek. Kerékpáros ügyességi verseny után aszfalt rajzverseny adott sok örömöt. Aki készen volt a rajzolással, élő csocsó játékban focizhatott. Közben kézműves foglalkozások és vidám arcfestés várta az érdeklődőket.

Jól sikerült az iskolai ügyességi verseny a focipályán. A vegyes korosztályú csapatok vidám sorversenyeken szórakozhattak. Végül eredményhirdetéssel zárult a program, ahol a kerékpáros ügyességi, és a rajzverseny legjobbjai is díjazásban részesültek.

Király Barnabás kerékpározik. Fotó: Fekete Lászlóné

Élő csocsó. Fotó: Fekete Lászlóné

A napközi épületében 9 órától félórás váltásban osztályonként a korszerű táplálkozással ismerkedhettek a gyerekek, melyeket a helyi konyha dolgozói készítettek el. Szikora Péter budapesti séf segítségével minden tanuló megkóstolhatta az új ízeket és a hagyományos őrségi ízeket. Tanácsokat kaptak, az ismert élelmiszerek újszerű elkészítésére. Sok olyan ételt is bemutattak, amelyekről több tanuló még nem is hallott. Ehettek avokadós, padlizsánkrémes magos kiflit, fűszeres csirkefalatokat, egyiptomi és dél amerikai rizst. Megkóstolták az ételeket, de néhányan idegenkedtek még az új és korszerű ételektől. Eredményes volt a széles skálájú ételbemutató, mert így legalább többféle ételt megismerhettek a gyerekek, és a jóízű étkezés nagyon tetszett nekik. A natúr gyümölcslevek, koktélok, teák kellemes üdítők voltak. Sok ilyen program kell, ahol már kiskorban megismerhetik, megszerethetik a gyerekek az egészséges táplálkozás élelmiszereit.

Egészséges táplálkozás. Fotó: Fekete Lászlóné

A nap második attrakciója a hagyományos éjszakai túra. Este háromnegyed kilenckor az engedéllyel rendelkező felső tagozatos tanulók az iskola tornaterméhez gyülekeztek. Megkapták a matracaikat és elfoglalhatták helyeiket. Éjszakai kézilabda és focimeccsek szerepeltek volna az első programokban, de eleredt az eső. Nem nagyon, de szemerkélt. Mindenki várta mi lesz. Mikor látszott, hogy lehet megkezdeni a túrát, az osztályok csapatokban elindultak. Kicsit az időjárás miatt változtatni kellett az útvonalon, de jó hangulatban vidáman gyalogoltak zseblámpáikkal a gyerekek tanáraikkal. Az akadályverseny állomásain feladatok várták őket. Az éjszakai sötétség és néhány „beépített" szellem izgalmassá tette a túrát. Visszaérve a közel két órás sétából, szendvicsek és meleg tea várta a túrázókat. A gyerekek jó része nem fáradt el, de mégis pihenőre kellett térni. Reggel ismét finom falatok és tea, tej, gyümölcslé várta az ébredőket.

Kicsit fáradtan, de sok élménnyel térhettek haza. A gyerekek és az értük jövő szülők köszönték a pedagógusoknak a szervezőmunkát, a felügyeletet és a sok élményt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!