Olvasó

2012.10.25. 03:34

Minimálprogram

Hogyan élhet meg az ember 106, de legalább 93 ezer forintnyi bruttó bérből ma Magyarországon? (Ennyire emeltetnék az érdekképviseletek a minimálbért, hogy annyit érjen, mint az idei.)

Arany Horváth Zsuzsa

A versenyszféra és a kormány mögötti konzultációs szervezet tegnapi ülése után Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke is jelezte, a szinten tartáshoz komoly emelés kellene, hiszen a jövő évi adóváltozások miatt - ezek a múlt heti új Matolcsy-csomagban rejteznek - a legkisebb jövedelműek sokat veszítenek fizetésükből. Hozzávehetjük a szolgáltatók várható továbbhárítását, amire biztos nem kell sokat várni, ha a földben húzódó objektumokat (vezetékeket, csöveket) is adóztatja az állam. Felemlegethetjük ugyaninnen a béren kívüli juttatások terheinek 10-ről 27 százalékra emelését. A munkáltatók egy része egészen biztosan beszünteti a cafeteriát, pedig az már eleve a korábbi bérből került át az annakidején adózatlan juttatási körbe. Az egykulcsos szja így egyre nagyobb gondot jelent az alsóbb fizetési osztályokban, míg a magasabbakban jól járnak a munkavállalók. A minimálbér pedig már most is csak 75 százalékban fedezi a létminimumot.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége jövő héti fórumsorozatán a gazdasági kitörésről vitáznak majd. Olyan Zrínyi-módra való kitörést képzelnék el.

Bár mi úgyse tudjuk elhagyni a "süllyedő várat".

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!