Olvasó

2013.01.17. 15:10

Olvasónk írta: Nem minden magyar vásárolhat termőföldet

Lehet, hogy sokan még nem is figyeltek fel a készülő földtörvényre, amely szerint csakis és kizárólag „egyesek” számára adatik a jövőben lehetőség termőföld vásárlásra Magyarországon - kezdte levelét olvasónk.

A tervek szerint csak az vásárolhat földet, aki őstermelő, családi gazdálkodó, mezőgazdasági vállalkozó, illetve ezt a tevékenységét életvitelszerűen űzi. A hangoztatott szándék, hogy „legyen a föld azé, aki megműveli”! Nekem meg az a véleményem, hogy e mögött teljesen más célok húzódnak meg, vagyis a klientúra földgyarapodását, mérhetetlen vagyonszerzését akarják minden erővel segíteni. Ezt célozza az is, hogy már a bérbeadás is csak a fentebb említett kör számára lehetséges – természetesen nyomott áron. Vagyis, ha a vásárlás és a bérbeadás is csak egy szűk réteg privilégiuma, akkor ebből márpedig az következik, hogy még a jelenlegi piaci értékénél is jobban elveszti a jelentőségét a magyar termőföld. Most számukra az a lényeg, hogy az egy-két hektárral rendelkező földtulajdonossal „megértessék”, hogy célszerű mielőbb megszabadulni az „elértéktelenített” földjétől. Miközben tudjuk, hogy Európában mindenhol 3–10 millió forint között van egy hektár föld ára. Nem lesz ez persze mindig így nálunk sem, mert ha már „bevásároltak” az urak, akkor változhatnak a törvények, elszabadulhatnak az árak. Ez garantálhatóan így is lesz! Később már senkit nem érdekel ki volt családi gazdálkodó, ki nem! Mert ugyebár arra sincs semmi biztosíték, hogy a jelenlegi gazdák gyermekei tovább folytatják az „őstermelést”. Viszont szégyenpadra kerül ma az a magyar ember – „nem igaz hazafi” – aki befektetési céllal termőföldet vásárol vagy birtokol. Az meg egyenesen halálos bűn, ha tisztességes európai áron adja bérbe Magyarországon gazdálkodó és itt adót fizető külföldi tulajdonban lévő vállalkozásnak. De vajon miképp ítéltetik meg az a magyar gazda, aki szinte minden tonna gabonáját külföldre adja el, nem pedig itthon? Ezzel nyilván olcsóbbá tehetné az élelmiszer árakat, az itt élők számára. Jó volna tudni azt is, hogy a magyar urak erdélyi birtokain milyen „életvitelszerű” gazdálkodást folytatnak.

Patyi Elemér

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!