Színtelen, szagtalan az Eb

Tudom azt is, hogy sokan – főleg a még nálam is fiatalabb korosztályban – tőrt döfnének a hátamba a következő mondataimért, de ennek ellenére fenntartom a véleményem: ennél „szagtalanabb”, klasszis csapat, klasszis játékos nélküli sporteseményt még nem láttam, mint a mostani labdarúgó Európa-bajnokság volt, pedig merem állítani, hogy az 1972-es müncheni olimpia óta minden jelentős nemzetközi sporteseményre élénken emlékszem. A multikultúra alapján a csapatok egy része elvesztette jellegzetességét. A klubjaikban vagyonokat kereső játékosoknak a válogatottság láthatóan másodrendű. Például a portugál Ronaldót a játék csalásáért meg kellene büntetni. Némi túlzással, többet foglalkozott zselés hajával, mint a labdával. Minden mozdulata arról szólt, hogy címlapfotó legyek. Nekem hiányoznak a hosszú hajú Gerd Müllerek, vagy a szakállas Paul Breitnerek, vagy a válig érő hajú Ebedli Zoltánok, és azok a Franz Beckenbauerek, akik középhátvéd létükre technikásabbak voltak, mint sok mostani csatár. És ez nem nosztalgia.