28°
32°
17°

Szólaljanak meg a lemondott jáki képviselők is!

Az elmúlt időszakban többen kérdezték tőlünk, hogy mi az oka lemondásunknak. Az ok tényleg régebbre vezethető vissza.

Amikor megválasztottak bennünket, úgy gondoltuk, hogy a köz érdekeit úgy lehet jól képviselni, ha világos, átlátható a falu működése, és bármikor bárki előtt vállalható, amit csinál a testület, a polgármester és a hivatal. Ezzel szemben folyamatos harcot kellett vívni bizonyos, a demokráciában természetes dolgokért. Például: a testületi ülést időben és hozzáférhetően hirdessük meg, az ott tárgyaltakról írásos előkészítést kapjunk; az ülések jegyzőkönyvét kapjuk meg, és az legyen a falu bármely lakója számára hozzáférhető; az ülések hangfelvételét legalább két évig őrizzék meg, és a jegyzőkönyvbe minden fontos dolog kerüljön bele, hiszen az közokirat; a képviselők gyakorolhassák jogaikat és teljesíthessék kötelezettségeiket, vagyis minden szükséges információt kapjanak meg ahhoz, hogy felelősséggel dönthessenek. És még sorolhatnánk…

Ezek a dolgok mindig döcögősen mentek. Információt többnyire csak szóban kaptunk, sokszor ellentmondóakat, ha valaki többet akart tudni, mindig volt kifogás, hogy miért nem lehet ezt vagy azt megnézni. Persze egy faluban mindig vannak jólértesültek, akik tudnak tuti információkat az önkormányzat vagy a polgármester viselt dolgairól, amelyek vagy igazak, vagy nem. Ezeknek nehéz utánajárni. Az utóbbi időben névtelen levél és egyéb kiszivárogtatott hírek következtében írásban és szóban feltett kérdéseink után bebizonyosodott, sajnos több dolog van, ami nem alaptalan. Mint kiderült,  összeférhetetlenség van a polgármester és a fia, mint intézményvezető posztja között, amely már 2009 óta fennáll, és a törvény őre, a jegyző sem hívta fel rá a figyelmet. A dolog ma is csak papírforma szerint oldódott meg. Vannak továbbá jogtalanul kifizetett szociális segélyek, valamint a testület tudta nélkül családtagokkal kötött többmilliós szerződések és egyéb megbízások, amelyek még a testület számára sem nyilvánosak. Kiderült az is, hogy bizonyos levelek nem az irattárban landolnak, és fontos dokumentumok nem, vagy csak külön kérésre kerülnek a képviselők elé. A Ják Fejlődéséért Alapítvány sem törvényesen működik. Vannak, akik kilenc év után tudták meg, hogy tagjai a kuratóriumnak, és talán még döntéseket is hoztak a tudtuk nélkül.

A falu gazdasági helyzete sem rózsás. Annak ellenére, hogy egy fillér tiszteletdíjat sem vettünk fel, sőt a dolgozók bizonyos juttatásai is csökkentve lettek, a hiány nem mérséklődött. 2011-12-ben kapott a falu több mint 80 millió forint ÖNHIKI-t, tavaly átvállalt a kormány közel 70 millió forint hitelt, mégis az év végén volt még több mint 60 millió forint kifizetetlen számla és 30 millió forint hiteltartozás. Tényleg voltak jelentős és időszerű fejlesztések, de ezeknek 95 százaléka pályázati pénz. Így nyertünk mintegy 280 millió forintot óvodára, iskolára és játszótérre, de voltak kisebb értékű pályázatok is, és kapott a falu 150 millió forintot a templomra. Saját erőből nem sokat tudtunk fejleszteni.

Ezek után az idei költségvetést több mint 60 millió forint forráshiánnyal terjesztette elénk a polgármester. Mi úgy gondoltuk, változtatni kell a gazdálkodáson, és ezért nem fogadtuk el. Ötórás tárgyalással sem jutottunk közelebb a megoldáshoz. Ennyi idő sem volt elég ahhoz, hogy láthassuk, milyen megbízásos szerződések vannak még, amelyekről nem tudunk. A pénzügyi és gazdasági bizottság sem végezte el a feladatát, amelyre az SZMSZ kötelezte, nevezetesen nem ellenőrizte (ellenőrizhette) havonta a számlákat és kifizetéseket. Mivel az utolsó tárgyalásra a költségvetés minden változtatás és kompromisszumkészség nélkül úgy került elénk, hogy ha nem fogadjuk el, nem kap a falu normatívát. Úgy döntöttünk, hogy nem vitázunk tovább, hiszen ha szép szóval nem jutunk előbbre, akkor egy faluban nem vezet jóra a viszálykodás. A falu, a dolgozók érdekeit nem akartuk csorbítani, de a továbbiakban nem kívánunk részt venni a vezetésben, nem adjuk nevünket ehhez a gazdálkodásfilozófiához.

Szemes István kampány ízt érzett a lemondásunkban. Ha kampányolni akartunk volna, akkor feloszlatjuk a testületet, hisz többségben voltunk. Ettől jobb lett volna a helyzet? Jákon nem jellemző a pártpolitika, legfeljebb mi voltunk a szem(-es)telenek, mert többet szerettünk volna tudni, mint amit egyesek akartak. Az világossá vált előttünk, hogy egy polgármester  legyen az bármilyen politikai beállítottságú , ha bizonyos információkat nem akar a testület és a falu tudtára adni, azt könnyen megteheti, nem nagyon lehet ezt szép szóval kikényszeríteni, főleg ha ebben még a jegyző és egyes elkötelezettek is szolga módon támogatják. A hivatalos ellenőrző szervek is tehetetlenek az ilyen hozzáállás megváltoztatásában. (Vajon akkor minek vannak?) A jog meg értelmezés kérdése. A közpénz pedig az adófizetők pénze, aminek átlátható, tisztességes felhasználásáért, a falu gazdálkodásának biztonságáért a mindenkori testület a felelős. Ennek a kötelezettségünknek, valamint az egyik oldal elvárásainak így nem tudtunk, azoknak pedig, akik csak bábunak gondolják a testületet, nem akartunk megfelelni. A káromkodós, kiabálós ülésekből pedig elegünk volt. A dolgot mi itt lezártnak tekintjük, ha valaki többet akar tudni, hallgassa meg az ülések hangfelvételeit, amelyek elvileg a jegyzőnél vagy a www.jakihirmondo.hu honlap szerkesztőjénél rendelkezésre állnak. Mi nem akartunk sajtóban üzengetni, de ha már az egyik fél nyilatkozott, akkor nekünk is kötelességünk  főleg a ránk szavazók iránti tiszteletből  elmondani a véleményünket. Még akkor is, ha arra az első cikk megjelenése előtt nem kértek minket.

A lemondott jáki képviselők:
Janny Csaba, Kiss Ferenc, Németh Erika, Rácz Károly


jól jönne a falubusz
Tersztyászky Krisztina
Hargita megyében a falugondnok viszi iskolába a gyerekeket
új funkciók / 3 perce
A közösséget fogja szolgálni az ölbői kastély
Új létesítményt avattak a helyiek a szombati falunapon. Az új közösségi teret a Festetics kúria épületének felújításával alakították ki.
Gyász
"Egész életen át szerényen élt, szívesen dolgozott, Most bánatot ránk hagyva, minket itt hagyott. Álom zárja le drága két szemét, megpihenni térő dolgos két kezét." Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. KALMÁR LÁSZLÓNÉ szül.: Mogyorósi Teréz életének 83. évében elhunyt. Temetése 2019. július 25-én, csütörtökön a 16 órakor kezdődő gyászmisét követően lesz a vashosszúfalui temetőben. Köszönetünket fejezzük ki azoknak, akik az utolsó útjára elkísérik, bánatunkban bármely módon osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BOKOR FERENC volt gyöngyösfalui lakos 71 évesen elhunyt. Örök nyugalomra helyezése július 25-én, csütörtökön, a 15.15 órai gyászmisét követően a pösei temetőben 16 órakor lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik bánatunkban bármely módon osztoznak. Gyászoló szerettei
"Véget ért a szenvedése, szívében nyugalom. Miénkben, kik itt maradtunk el nem múló fájdalom." Megtört szívvel tudatjuk, hogy SŐRE JÁNOSNÉ szül.: Horváth Terézia életének 87. évében örökre megpihent. Szeretett halottunktól 2019. július 25-én, csütörtökön a 11.45 órai gyászmisét követően 12.30-kor a rábahídvégi temetőben veszünk végső búcsút. Minden külön értesítés helyett. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését! Megköszönjük mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk, hogy JUGOVICS GÉZÁNÉ szül. Takács Ágnes életének 79. évében örökre megpihent. Szeretett halottunktól 2019. július 24-én, szerdán, a 15.30 órai gyászmisét követően 16 órakor a nagysimonyi temetőben veszünk végső búcsút. Gyászoló családja
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik KOVÁCS RUDOLF temetésén részt vettek, az utolsó útjára elkísérték, sírjára a kegyelet virágait elhelyezték, mérhetetlen gyászunkban bármely módon osztoztak. A gyászoló család
A múltba nézünk, s te visszatérsz. Nem hagysz el sosem, a szívünkben mindig ott élsz! Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa és nagypapa CZEGLÉDI ISTVÁN életének 73. évében örökre itt hagyott bennünket. Drága szerettünktől 2019. 07. 24-én 15 órakor búcsúzunk a szentgotthárdi temetőben. Gyászmise a temetés napján 8.30-kor a római katolikus templomban. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését, de hálás szívvel gondolunk mindazokra, akik gyászunkban osztoznak. Szerető családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy BAUMGARTNER TIBOR életének 62. évében elhunyt. 2019. július 30-án veszünk örök búcsút tőle 18 órakor Táplánszentkereszten, a Dózsa György utcai temetőben. Kérjük egy szál virággal róják le tiszteletüket.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy ROZNER ANTAL 2019. július 5-én 66. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. július 26-án, pénteken 13.30-kor kezdődő gyászmisét követően 14.30-kor lesz a herényi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik bánatunkban bármely módon együttéreznek velünk. A gyászoló család és szerettei
"Az élet elmúlik, de az emlékek élnek, S míg élünk őrizzük őket." Emlékezünk PINTÉR MIKLÓS halálának 1. évfordulóján. Testvérei
"Visszahoz egy régi perc Megidéz egy fénykép Míg csak élni kell Sosem lesz ez másképp." Fájdalommal emlékezünk SZANATI LÁSZLÓ halálának 3. évfordulóján. Szerető felesége Ica Fiai László, Béla és családjuk
"10 éve már, hogy lelked messze jár, De szívünk még mindig nagyon fáj. Fájó könnyeink hullanak érted, Örökké szeretünk és nem feledünk Téged." Fájó szívvel emlékezünk édesapánk DERDÁK KÁROLY halálának 10. évfordulóján. Szerető gyermekei és családjuk
Emlékezés Soha el nem múló szeretettel emlékezünk édesanyánk ÖZV. KOZITS JÁNOSNÉ halálának 20. évfordulóján. Szerető gyermekei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KÉRI GYULÁNÉ szül. Szlávik Erzsébet életének 78. évében elhunyt. Szeretett halottunk hamvaitól 2019. július 24-én 15 órakor veszünk végső búcsút a Celldömölk - alsósági temetőben. Lelki üdvéért a gyászmise előtte 14.15-kor lesz a Celldömölk - alsósági katolikus templomban. Drága emléke szívünkben él! Gyászoló családja
"Mert ami elmúlt, az csodásan kísért az én dalomba még, Mert aki meghalt az időben, úgy van fölöttem, mint az ég." (Kosztolányi Dezső) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ KÁLMÁN szerető férj, drága jó édesapa és nagyapa életének 81. évében elhunyt. Földi maradványait 2019. július 23-án, kedden 15.30-kor helyezzük örök nyugalomra a nemeskoltai temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik mérhetetlen bánatunkban osztoznak. A gyászoló család
"Egész életen át szerényen élt, szívesen dolgozott, Most bánatot ránk hagyva, minket itt hagyott. Álom zárja le drága két szemét, Megpihenni térő dolgos két kezét." Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. NÉMETH LÁSZLÓNÉ szül. Rácz Éva életének 77. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése július 24-én, szerdán 15.00 órakor lesz a kisunyomi temetőben. A gyászoló család
"Ne sírjatok, én már nem szenvedek, A fájdalom az, hogy már nem lehetek veletek. Búcsúztam volna, de erőm nem engedett, Csak a szívem súgta halkan: Isten veletek!" Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LÁSZLÓ FERENC a Vasivíz Zrt. dolgozója életének 59. évében, súlyos betegségben elhunyt. Hamvainak örök nyugalomra helyezése 2019. július 22-én, hétfőn, 15 órakor lesz a szentgotthárdi temetőben. Gyászmise a temetés napján 14 órakor a római katolikus templomban. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együtt éreznek velünk. Külön köszönet munkatársainak, a Vasivíz Zrt. minden dolgozójának. Gyászoló szerettei
"Küzdöttél, de már nem lehet, Csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek Örökké él, kit igazán szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa és nagypapa PAPP SÁNDOR nyugalmazott rendőr főtörzszászlós türelemmel viselt betegség után, életének 65. évében elhunyt. Temetése 2019. július 24-én, szerdán a 15.15-kor kezdődő gyászmisét követően 16 órakor lesz a meggyesi temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
"Van egy út, melynek kapuját őrzi a bánat, Könnyű ide bejutni, de nincs kijárat. Csak a szél hangja töri meg, a temető csendjét, Szívünkbe bekúszik egy-egy borús emlék. Te voltál az életünk, az álmunk, Te voltál minden boldogságunk. Amíg élünk örökké szeretünk, Hiányzol nagyon, soha nem feledünk." Fájó szívvel emlékezünk BŐDI GÁBOR halálának 17. évfordulójára. Szerető felesége, fia, menye, unokája
"Nem múlnak ők el, akik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek, Ők itt maradnak bennünk csöndesen még." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, apa, nagyapa, dédapa NÉMETH JÁNOS (1937-2019) a Műszaki Erdészet és Vízmű volt dolgozója életének 83. évében, súlyos betegség után, 2019. július 8-án elhunyt. Temetése szűk családi körben 2019. július 19-én megtörtént. Gyászoló családja
"Mindegy, mi voltam: voltam az ami, Egy hang voltam az Isten énekében És kár lett volna el nem hangzani." (Nagy Zoltán) Szomorú szívvel tudatjuk minden kedves rokonnal, ismerőssel és baráttal, hogy DR. NIKL JÁNOS életének 70. évében váratlanul itt hagyott bennünket. Szeretett halottunk hamvaitól 2019. július 23-án, kedden a 13.45 órakor kezdődő gyászmisét követően 14.30 órakor veszünk végső búcsút a tömördi temetőben. Drága édesapánk kívánsága szerint, kérjük, hogy egy szál virággal búcsúzzanak tőle. Nagy hálával tartozunk a Vas Megyei Mentőszolgálatnak, ezért tisztelettel kérünk mindenkit, hogy a csokrokra és koszorúkra szánt összeget a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvány számára a temető kapujában elhelyezett adományládába vagy a 11618003-01801800-18000009 számla számra eljuttatni szíveskedjenek, hogy támogassuk további munkájukat. Gyászoló hozzátartozói
a tapsért csinálják / 14 perce
Emberi csúcsteljesítményeket láthatnak a nézők (videó)
támogatás / 31 perce
Autót is vehetünk a babaváró hitelből
az öccsével együtt / 38 perce
A Real Betishez igazolt a világbajnok Nabil Fekir
Tusványos / 48 perce
Beszélgetésekkel, filmvetítéssel, kiállítással készül a MANK
első századi település / 1 órája
Megtalálhatták Péter és András apostol faluját
olvasói fotók / 1 órája
Irizáló felhők Szombathely felett
vaol.hu