Olvasó

2012.05.18. 06:15

Vitatott írók klubja

Az új NAT tervezetéből már februárban kiderült, hogy az alaptanterv célja többek között az, hogy a gyermek "a haza felelős polgárává" váljon, és "kifejlődjön benne a hazafiság érzelemvilága", illetve "reális önismeretre és szilárd erkölcsi ítélőképességre" tegyen szert.

Kelemen Attila

Burkoltan talán ezzel akarták magyarázni a dokumentum készítői, hogy felvették a tantervbe Wass Albertet, Szabó Dezsőt és Nyirő Józsefet, mint a népi írók mozgalmának tagjait. Ám ezt a Magyartanárok Egyesülete nem tudja megemészteni. Szerintük a fenti szerzők nélkül is erőteljesen jelen van már az erdélyi irodalom az alaptantervben, ráadásul mindhármuk munkáiban megjelenik az antiszemitizmus és a radikalizmus. Holott a tantervben nemzeti konzervatívokként szerepelnek. A szervezet felvetésének tudományos megközelítése megalapozott, ám az is jelzés értékű, hogy a tanterv olyan elemeket tartalmaz, amelyek anomáliákhoz, ideológiai útvesztőkhöz vezethetnek. Ugyan Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár nem röstellt reagálni, miszerint nem szerencsés ideológiai síkra terelni a NAT-tal kapcsolatos véleményeket, ám ha a jövő diákjai "irreális önismeretre és labilis erkölcsi ítélőképességre" tesznek szert, akkor ki fogja ezért vállalni a felelősséget?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!