Törvényes eszközök

2017.09.27. 15:16

Vona: a plakáttépés a gyengeség jele

A Jobbik törvényes úton kíván reagálni arra, hogy több helyszínen eltávolították a kihelyezett plakátjait – közölte Vona Gábor, az ellenzéki párt elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus az „antidemokratikus hatalomgyakorlás mélypontjának” nevezte, hogy több, a párt tulajdonában lévő óriásplakátot eltávolítottak, szerinte ennek végrehajtására törvénytelenül utasították a kormányhivatali dolgozókat és a rendőrséget.

Ez a fajta akció a gyengeség jele – értékelt, hozzátéve: a kormány túllépett egy határt.

Vona Gábor azt hangoztatta: a Jobbik a „plakátháború” alatt mindig a törvényesség talaján állt, még ha törvénytelen módon is léptek fel vele szemben. Ezek közé sorolta a költségek nyilvánosságra hozatalát, azt, hogy plakátjaik rongálására nem rongálással, hanem jogi lépéssel válaszoltak, továbbá, hogy az Alkotmánybíróságnál keresnek jogorvoslatot az úgynevezett plakáttörvény miatt.

Felvetette, hogy az lesz-e a vége, hogy az Országgyűlés törvényt hoz arról, hogy csak a Fidesz kampányolhat, illetve csak Orbán Viktor lehet miniszterelnök. Ez nem a plakátokról szól, hanem arról, hogy „Orbán Viktor egy lánglelkű fiatal demokratából egy kiégett despotává lett” – fogalmazott az ellenzéki pártelnök.

Vona Gábor azt üzente: a kormánynak hat hónapja van hátra, ezt követően pedig megvalósítják az elszámoltatást, ami a korrupció mellett ki fog terjedni azokra a kormányhivatali és rendőrségi vezetőkre is, akik törvénysértő akcióra kényszerítik a dolgozókat.

Egy kérdésre azt is elmondta, hogy a plakáttörvény a bérelt helyekre vonatkozott, a Jobbik azonban tulajdonba vette a jelzéssel is ellátott reklámeszközöket és azokon hirdet.

Arra pedig, hogy Simicska Lajos nagyvállalkozó közölte, a továbbiakban nem szerepeltet politikai hirdetést saját felületein, azt felelte: értékelik a kialakult helyzetet és a napokban döntenek arról, hogyan tovább. A pártelnök megerősítette, hogy további felületek vásárlásról tárgyalnak magánszemélyekkel és cégekkel.

Vona Gábor egy másik felvetésre azt is tudatta: Zalaegerszegen pótolták az eltávolított plakátokat, jogászaik pedig még vizsgálják, hogyan tudnak törvényesen reagálni a történtekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában