Iszlám Állam

2017.10.26. 06:28

Az iraki hadsereg támadást indított két város visszafoglalására

Ezúttal Rava és al-Kaim városok visszafoglalását tűzte ki célul az iraki hadsereg. A kormányerők három irányból támadnak – jelentette az al-Arabíja televízió.

A műveletekben közreműködnek a nemzetközi koalíció alakulatai, valamint a szunnita törzsek is.

Előzőleg, szerdán az iraki hadsereg azt közölte, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni végső ütközetre készül a szíriai határ közelében, s hogy a légierő által a térségben leszórt röplapokon megadásra szólították fel az ott lévő szélsőségeseket.

Bár a dzsihadisták a határ másik, szíriai oldalát még ellenőrzik, területeik egyre szűkülnek, ahogy a Washington és szövetségesei által támogatott felkelők, valamint a Moszkva és Teherán pártfogását élvező damaszkuszi kormányerők kiszorítják őket az egykor fennhatóságuk alatt álló térségekből.

Az Iszlám Állam 2014-ben iraki és szíriai területeken kikiáltott „kalifátusa” júliusban, az észak-iraki Moszul visszafoglalásával gyakorlatilag összeomlott. A szélsőségesek szíriai központja, Rakka a múlt héten esett el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában