Kálvineum

2017.10.15. 16:04

Hetven év után adták át a művelődési központot Zilahon

Az erdélyi város magyar közössége a második világháború óta várt erre.

Zilah város református magyarsága hetven évvel a felépítése után vehette igazán birtokba a Kálvineum oktatási és művelődési központot és kollégiumot.

A második világháború idején nagy erőfeszítések árán, közadakozásból felépített épületet egy évvel az átadása után államosították, részleges visszaszolgáltatására és birtokba vételére a magyarságnak 2011-ig kellett várnia. A magyar állam támogatásával felújított épületet vasárnap avatták fel.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az épület felavatása alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten megrendítőnek, fájdalmasnak, de mégis örömtelinek nevezte a zilahi magyarság harcát.

A miniszter úgy vélte, hogy a reformáció óta eltelt ötszáz év, de az utolsó száz év is arra tanít, hogy jobbnak kell lenni másoknál, és így középtávon győzelmeket lehet aratni. Mint pontosította a Németh László által meghirdetett „minőség forradalma” nem azt jelenti, hogy másokat legyőzünk, de „azt jelentheti, hogy felülmúljuk mások teljesítményét”. A gondolatot folytatva a miniszter kijelentette: az a legjobb, ha a tehetség és a magyarság összetartozik.

Balog Zoltán szerint a magyarságnak az a feladata, hogy minden erejét összeadja az újabb győzelmek érdekében.

A központi református templomba gyűlt három zilahi gyülekezet hívei számára Szász Bálint Róbert esperes prédikált a vasárnapi hálaadó istentiszteleten, a Kálvineum történetét pedig Püsök Sándor Csaba lelkész elevenítette fel. Amint felidézte, az államosított épületet 1979-ben két részre osztotta, és külön-külön telekkönyveztette a román állam, a visszaszolgáltatás pedig csak a romos állapotba került kulturális központra vonatkozott. A szolgálati lakásokból álló épületrészt továbbra sem vehette birtokba az egyház. A vissza nem adott épületrészt – a falán levő hirdetmény szerint – 550 ezer euróért (170 millió forint) árulja egy ingatlanügynökség. Amint a lelkész megjegyezte: megérett az idő arra, hogy perújrafelvételt kezdeményezzenek a maradék vagyon visszaszerzésére.

Az ingatlanfelújítás történetét ismertető Oláh Mihály lelkipásztor elmondta: 2014 óta az emberi erőforrások minisztériuma 194 millió forinttal támogatta a zilahi reformátusságot. Ebből az összegből nemcsak felújították és korszerűsítették a kulturális központot, hanem 40 gyermek ellátására alkalmas szórványkollégiumot is létrehoztak mellette. Ebből a támogatásból épült orgona is az egyik zilahi református templomban.

Amint a templomi történeti áttekintésből kiderült, a zilahi református közösség öröme azért sem lehet teljes, mert a Református Wesselényi Kollégium épületét – melyben egykor Ady Endre tanult – továbbra sem szolgáltatta vissza az egyháznak a román állam. A templomi beszédek után a mintegy ezer fős gyülekezet átvonult a Kálvineumba, ahol a szalagvágást követően kóruselőadást hallgathatott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában