Oroszország

2017.10.14. 21:33

Őrizetbe vették az Iszlám Állam merényletre készülő alvósejtjének négy tagját

Az oroszországi Dagesztánban készültek merényletekre a terroristák, akiket az orosz biztonsági szolgálatok Moszkvában és Mahacskalában vettek őrizetbe – közölte az orosz Nemzeti Terrorelhárítási Bizottság (NAK) szombaton.

A közlés szerint a biztonsági szolgálatoknak a belügyi tárcával együttműködve sikerült leleplezni a dzsihádista szervezet tagjainak a tevékenységét, majd véget vetni annak. A dél-oroszországi Dagesztánból származó szélsőségeseket október 13-án és 14-én Moszkvában és Mahacskalában fogták el.

A NAK szerint az őrizetbe vett személyek időközben részletes beismerő vallomást tettek a hatóságoknak az Iszlám Állam összekötőivel fenntartott kapcsolataikról, de az általuk előkészített merényletekről is, amelyeket házilag készített robbanószerkezetekkel és szúrófegyerekkel akartak végrehajtani Dagesztánban. A támadásokat nagy embertömegben, jelentős rendezvényeken illetve a rendvédelmi szervek és a hadsereg tagjai ellen akarták elkövetni. Mahacskalában a terroristák két rejtekhelyén három működőképes robbanószerkezetet találtak – tette hozzá a bizottság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában