Bőnyi rendőrgyilkosság

2017.10.25. 16:37

Továbbra is előzetes letartóztatásban marad Győrkös István

December 27-ig hosszabbította meg a Győri Járásbíróság a bőnyi rendőrgyilkosság gyanúsítottjának előzetes letartóztatását szerdán – közölte a Győri Törvényszék.

Az MTI-hez is eljuttatott bírói indoklás szerint a szökés-elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt hosszabbították meg a gyanúsított előzetes letartóztatását.

A közleményben úgy fogalmaznak, hogy bár a nyomozati eljárás lezárultával a gyanúsított már nincs abban a helyzetben, hogy az eljárást, a beszerzett bizonyítási iratokat bármilyen módon módosítsa, de életvitele, az általa is elismerten folytatott katonai, félkatonai gyakorlatok, valamint a lőfegyverhez és lőszerhez viszonyulása miatt az előzetes letartóztatásnál enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása, vagy szabadlábra helyezése esetén fennáll a bűnismétlés veszélye.

A döntés nem jogerős, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, másodfokon a Győri Törvényszék jár el.

Majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt, október 26-án a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai előre tervezett házkutatásra mentek ki Győrkös István bőnyi házához, ahol a tulajdonos gépkarabéllyal öt-hat lövést adott le rájuk és a gyanú szerint megölt egy rendőrt, Pálvölgyi Pétert. A rendőrök is használták szolgálati fegyverüket, és eközben megsérült az idős lövöldöző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában